Hamarosan kezdetét veheti a pesti fonódó villamosprojekt II. ütemének előkészítési és tervezési folyamata. Ha a fejlesztés megvalósul, akkor az Újbuda-Újpest villamostengelyen csökkentett utazási idővel, akár Budafoktól Káposztásmegyerig is járhatnak majd a villamosok.

A BKK közleményében azt írja, hogy a projekt tervezésének előfeltétele, hogy jóváhagyják azt a támogatási kérelmet, melynek részeként visszatérhetnének a villamosok a Bajcsy-Zsilinszky útra, valamint a Váci út déli részére.

A vállalat szerint ha a projekt megvalósul, úgy a főváros villamoshálózatának több évtizede hiányzó szakasza épülhet vissza, a vágányok megépítése pedig lehetővé tenné, hogy Észak-Pesttől Dél-Budáig járhassanak a szerelvények.

A vállalat az előzetes várakozások alapján arra számít, hogy a rövidebb menetidő és az átszállásmentes kapcsolat miatt akár 8-9 ezerrel is többen utazhatnak közösségi közlekedéssel, és többezren tehetik le az autót, így pedig akár 100 kevesebb szén-dioxid kerülhet a levegőbe évente.

A BKK felidézi, hogy az M3-as metró belvárosi szakaszának építésekor felszámolták a vágányokat a Bajcsy-Zsilinszky és a Váci úton, emiatt átszállásra kényszerülnek azok, akik Angyalföldnél vagy Újpestnél távolabbról akarnak eljutni a belvárosba. Azonban a vállalat az ügyfél-elégedettségi felméréseire hivatkozva azt írja, hogy az átszállási kényszer nagyban befolyásolja a közösségi közlekedés népszerűségét.

A közlemény szerint a projekt keretében az egész környék is új külsőt kaphat: újjáéledhetnek a sugárutak és „élettel telhetnek meg” a centrum felé vezető tengelyek. Megújulhat továbbá a villamosvágányok környezetében lévő útpálya és a már meglévő szakaszok infrastruktúrája is. Ezen felül pedig a Bajcsy-Zsilinszky út és a Váci út belső szakasza is új külsőt kaphat, valamint teljesen átépülhet a Nyugati tér is.

 

 

 

Adu ász lett a Budapest-bérlet

A bérlettulajdonosok minden fővárosban megálló vonatot használhatnak felár fizetése nélkül a közigazgatási határon belül.
ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->