A negyedik negyedévben közel hat százalékkal, 12,4 milliárd dollárra növelte magyar kitettségét a Franklin Templeton Investments, mely így a központi költségvetés adósságának 12,2 százaléka felett rendelkezett december végén − idézi a Napi Gazdaság az amerikai alapkezelő adatait.
Szeptemberben még 11,7 százalék volt a Templeton részaránya, vagyis a magyar adósságfinanszírozás egyre inkább az amerikai cégre van utalva.
Az amerikai Templeton-alapokban 10,16 százalékkal nőtt egy negyedév alatt a magyar állampapírok összege, ezen belül a forintban denominált kötvényeknél 19,67 százalékos volt a növekedés.
A forintpapírok preferálása jelentős változás a Templeton korábbi gyakorlatához képest, hiszen 2013 februárjában még a kibocsátott dollárkötvények negyedét a cég jegyezte le. Ráadásul a forintkötvények preferálása szembe megy a piaci szakértők többségének véleményével, hiszen sokan úgy gondolják, hogy a forint- és devizahozamok közti szűkülő különbség miatt biztonságosabb és jobb befektetés devizakötvényt vásárolni.

A Templeton negyedik negyedéves portfóliókezelése emellett arra utal, hogy a cég nem számít a forint jelentős és tartós gyengülésére, hiszen az veszteséget okozna a kötvényeken.
A magyar érdekeltségű Templeton-alapok nagy részét továbbra is Michael Hasenstab, a cég kötvénypiacokért felelős alelnöke kezeli. A legnagyobb magyar állományt tartalmazó alapok szinte kizárólag az ő portfóliójához tartoznak.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket