A magyarországi cégek 15 százalékánál nagy az esély arra, hogy egy éven belül nem tudnak eleget tenni fizetési kötelezettségeinek, másik 15 százalékuk viszont nagyon megbízható - mondta az üzleti információkat szolgáltató Dun and Bradstreet Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, amikor bemutatta a cégek nemfizetési kockázatát felmérő új modelljüket.
A hajó típusából és annak – mintegy 190 lóerősnek tűnő – motorjából ítélve a jármű nagy sebesség elérésére volt képes a szakértő szerint.
Friss kutatások szerint elektromos autóit a korábban hűséges vevőnek számító demokrata szavazók bojkottálják az USA-ban.
Matolcsy Györgyék döntése a hitelek kamatait és a forintot is érintheti.
Az áldozatok tízezreitől Rishi Sunak brit miniszterelnök hivatalosan is bocsánatot kér.
A katolikus egyház továbbra sem zárja ki, hogy léteznek csodák, de egészen biztosan nem annyi, amennyi az interneten terjed.
A régi szovjet bombákat kihajtható szárnyakkal és műholdas navigációval egészítik ki.