Nincs és nem is várható semmilyen változás a 2014 december 18-án kihirdetett rendelkezésekben, amelyek szerint 2020-tól a felsőoktatásba való bekerülésnek alapfeltétele lesz egy legalább B2 szintű, általános nyelvi, komplex nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű okirat, valamint minimum egy emelt szintű érettségi vizsga vagy felsőfokú végzettséget tanúsító oklevél. Utóbbi alól kivétel a művészeti képzési terület - közölte a Magyar Nemzettel az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Berényi Milán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke szerint a felsőoktatási intézmények feladata elsősorban a szaknyelvi képzés, így jó iránynak tekinthető, hogy nyelvvizsga szükséges a felvételihez. Az utóbbi években a felsőoktatásba jelentkezők mindössze 45 százaléka rendelkezett nyelvvizsgával, míg a felvett diákok esetében az arány mintegy 55 százalék - tette hozzá. Berényi szerint Budapesten és a megyeszékhelyeken sokkal jobbak az eredmények.
A Nemzeti alaptanterv legalább 936 nyelvórát biztosít a diákoknak az érettségiig a közoktatásban, aminek a szakember szerint bőven elegendőnek kellene lennie egy nyelvvizsga megszerzéséhez. Berényi úgy vélekedett, hogy erős motiváció esetén egy év alatt is el lehet érni a középfokú szintet.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket