A kormány 2012-ben hozott rendeletet arról, hogy abban az évben és a következő években hány lakást vásárolhat meg a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt.
Így 2012-ben 8 ezer, 2013-ban 15 ezer, 2014-ben és a következő évben (két év alatt) 25 ezer, míg 2016-ban és 2017-ben (együtt) 35 ezer lakás volt a keret. A kormány ezt a felsorolást egészítette ki most azzal, hogy jövőre 36 ezer lakást vásárolhat meg az eszközkezező.
A kormány egyúttal egy határozatot is hozott, amelyben felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy - a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával - gondoskodjon a jövő évi vásárlás fedezetéről.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta