A Honvédelmi Minisztérium által az MTI-hez eljuttatott közleményben emlékeztettek csütörtöki tájékoztatásukra, amely szerint stratégiai partnerükkel, a Rheinmetallal kötött legújabb megállapodása szerint a Hiúzok (Lynx KF-41) alapjain fejlesztenek légvédelmi rendszert a Magyar Honvédségnek.

Az alacsonyan szálló, kisméretű drónok, illetve a hagyományos légi célok elleni aktív védekezés ma már elengedhetetlen a páncélos képességek hatékony alkalmazásánál – hangsúlyozták.

Hozzátették, hogy szombaton újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a haderőfejlesztés, ugyanis legördült a zalaegerszegi gyár futószalagjáról az első magyar gyártású Lynx.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta:

  • a magyar Hiúzok hossza 8,49 méter;
  • szélességük 3,8 méter;
  • magasságuk 3,73 méter;
  • teljesítményükről pedig egy 6 hengeres, 1463 lóerős Liebherr D9612 turbó dízelmotor gondoskodik.

A miniszter a tárca közleményében kiemelte: a Lynx, azaz a Hiúz korunk legmodernebb, legkorszerűbbnek tartott gyalogsági harcjárműve, amely méltó módon tükrözi a honvédségben megkezdődött kultúraváltást.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf simán ott lehetne a leggazdagabb magyarok listáján

Az Orbán-kormány honvédelmi minisztere három év alatt akkora vagyont gyűjtött, hogy bőven befér a sorba, a belépési küszöb a gazdaglistára 14,5 milliárd forint volt. Bővebben --->