Kaderják Péter szerint a pályázatban az egyéni vásárlók mellett a személyszállítási szolgáltatást nyújtó taxisok és a futárszolgáltatással foglalkozó vállalkozások is kérhettek támogatást elektromos gépjárművek beszerzéséhez.
Kaderják szerint a taxisok részéről volt a legintenzívebb az érdeklődés, a pályázataikban igényelt támogatások összege megközelítette a számukra az 5 milliárd forintból elkülönített 2 milliárd forintos keret határát.
Az államtitkár elmondta, a tisztán elektromos meghajtású gépjárművek beszerzésére kiírt pályázat támogatási rendszerét - a februárban kidolgozott klíma- és természetvédelmi akciótervnek megfelelően - úgy alakították ki, hogy az minél szélesebb körben segítse elő a közlekedés zöldítését és a pályázókat az olcsóbb, a kisebb árkategóriájú elektromos autók felé terelje. Ezért a vissza nem térítendő támogatás összege 11 millió forintos beszerzési ár alatt a 2,5 millió forintot is elérheti gépjárművenként, a 11-15 millió forint közötti autóknál a támogatás maximum 500 ezer forint.
Ezen felül az idei pályázatot két speciális körre, a taxisokra és a futárszolgáltatást nyújtó vállalkozásokra is kiterjesztették, az államtitkár szerint a taxisoknál azért fontos a tisztán elektromos meghajtású gépkocsik beszerzésének támogatása, mert ők tevékenységükkel befolyásolják a városok életminőségét. A döntés értelmében a pályázatban a beszerzési ár 55 százalékáig igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást a személyszállító vállalkozók.
Közölte, a futárszolgáltatást nyújtó vállalkozásoknál a pályázattal a gépjárműparkok cseréjét kívánják elősegíteni, ezért az érintett vállalkozások elektromos segédmotoros kerékpár, azaz robogó vásárlásához igényelhetnek támogatást.
Kérdésre válaszolva Kaderják Péter elmondta, az igénylések kiértékelése után dönthetnek a rendelkezésre álló támogatási keretösszeg növeléséről.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani