A véralvadásban fontos szerepet játszó szintetikus K-vitamin tartalmú Konakion adagolását a kórházból hazakerülve, 4-7 napos, egyhónapos korban, majd hathónapos korig is folytatni kell. Az injekcióból azonban ősz végéig készlethiány van, és nem tudni, mivel lehet helyettesíteni a portál beszámolója szerint. A készlethiány május eleje óta áll fenn.
Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint ez súlyos a probléma, mert a rotavírus elleni oltóanyaggal ellentétben a Konakiont egyetlen gyártó forgalmazza Magyarországon, így egyelőre nem tudni, mivel helyettesíthető a készítmény.
Kapcsolódó
Mi történhet, ha kimarad a gyógyszer beadása?
Ha egy K-vitaminhiányos csecsemő nem jut Konakionhoz, az agyvérzéshez, gyomor-vagy bélrendszeri vérzéshez is vezethet. Főként a kizárólagosan anyatejjel táplált csecsemők vannak veszélyben, ugyanis csak nagyon kevés K vitamin választódik ki az anyatejbe, így kevés jut belőle a babának.
A Konakion-hiány a patikákon kívül már a készleteket felhalmozó kórházakban is jelentkezik. Az OGYÉI adatbázisa szerint gyártói gond áll a háttérben, és október végéig nem lesz elegendő a készítményből. A vérzékenységben szenvedő, illetve vérhígítót szedő felnőtteknek készült készítmény is hiányzik. A portál kórházi forrásokra hivatkozva azt írja, egyelőre külföldről rendeltek terméket, ami jóval drágább az itthon gyártottnál.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket