A cafetériajuttatások kerete egyetlen forinttal sem csökken. Az változott, hogy ezt mire lehet fordítani, most a rekreáció került előtérbe - mondta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi kormányinfón. Az elfogadott 2019-es adótörvény szerint ugyanis a támogatott elemek közül egyedül a Széchenyi pihenő (Szép) kártya maradt meg.
A képviselői benzintámogatás növelését nem tartja Gulyás indokolatlannak, még ebben a helyzetben sem, amikor a munkavállalói cafeteriarendszer átalakult.
Bejelentette: nem lesz további felülvizsgálat a cafeteria-elemekről. Hiába merült fel, hogy a támogatott tényezők között maradhatnak bizonyos magánbiztosítások és egészségpénztári befizetések. Varga Mihály pénzügyminiszter korábban őszi egyeztetést ígért a kérdésről, Gulyás Gergely viszont közölte, nem lesz ilyen.
Azzal indokolta a lépést, hogy a járművek - amelyeket nem az Országgyűlés biztosít a politikusoknak - munkaeszköznek minősülnek. Azt pontosan nem tudta megmondani, hogy a parlamenti képviselőknek jutó cafeteriabővülés szerinte nem jelent különösebb terhet a költségvetésnek, de pontos összeget nem említett.
Gulyás Gergely azt is közölte, hogy a két éve megkötött bérmegállapodásban foglaltak ellenére - mely júliusi időponthoz köti -, már 2019. januártól 17,5 százalékra csökkenhet a szocho.
A fotó forrása: MTI Fotó/Kovács Tamás.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta