Hangsúlyozta: a visegrádi négyek (V4) agrárkamarái nem támogatják az Európai Unió (EU) és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodást (CETA), az EU és az Amerikai Egyesült Államok között előkészítés alatt álló szabadkereskedelmi egyezménynél (TTIP) pedig azt szorgalmazzák, hogy az EU zárja ki a mezőgazdasági és az élelmiszeripari ágazatot a tárgyalásokból.
Győrffy Balázs egyebek mellett kiemelte, hogy Kanadában és az Egyesült Államokban jelentősen eltérő például a génkezeléssel (GMO) kapcsolatos szabályozás, valamint nem egyértelmű a választott bíróságokkal kapcsolatos uniós és tengerentúli jogértelmezések összeegyeztethetősége sem.
Az agrárkamara elnöke kitért arra is: a CETA aláírása a tervek szerint októberben megtörténhet, a tagállamok ezután ratifikálnák. Aggályos ugyanakkor, hogy a megállapodás az Európai Bizottság javaslata alapján már az aláírás után, a ratifikálás előtt kötelező érvényű lenne - fogalmazott.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot