Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali háromról két órára állítják át. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonatot, valamint éjszakai buszjáratot is érint.
A MÁV-Volán-csoport azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy a belföldi forgalomban az óraátállítás éjszakáján egyes vonatok a nyári időszámítás szerint, néhány vonat pedig már a téli időszámítás szerint közlekedik, ennek megfelelően indulásnál megvárják az óraigazítást.
Az érintett vonalak között említették a Budapest-Esztergom, a Szeged-Hódmezővásárhely és a Debrecen-Nagykereki szakaszt.
Jelezték, hogy több nemzetközi vonatot külföldi vasútvonalon ér az óraállítás, ilyen egyebek mellett a Corona InterCity (Brassó), az Ister InterCity (Bukarest) és a Kálmán Imre EuroCity(München).
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint vasárnap hajnalban a legtöbb éjszakai járaton, melyek óránként, félóránként vagy még sűrűbben közlekednek, a 2 és 3 óra közötti indulások a téli és a nyári időszámítás szerint is járnak.
A 907A, 909A, 914A, 931A, 973A buszjáratok csak a nyári időszámítás szerint indulnak el 2 és 3 óra között - tették hozzá.
Néhány vonalon - jellemzően a ritkábban közlekedő járatoknál - egy-két indulás időpontja a fentiektől eltérően változik - hívták fel a figyelmet.
Aki ezen járatok (918-as, 922B, 937-es, 938-as, 940-es, 943-as, 948-as, 956-os, 964-es, 972-es, 980-as, 990-es, 992-es, 994-es, 996-os, 996A, 998-as, 999-es) valamelyikével utazik, a BKK oldalán tudja ellenőrizni a változásokat - írták.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta