A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
Az idén érzékelhetően megugrott a behajtóknak eladott követelések száma − tudtuk meg Thummerer Pétertől, a Magyar Követeléskezelő és Információs Szolgáltatók Szövetségének (Makisz) elnökétől. A magánszemélyek tartozásai között − állította − a közhiedelemmel ellentétben a legnagyobb gondokat nem azok a lakáshitelek okozzák, amelyeket képtelenek törleszteni az adósok. A bankok ugyanis (már a most érvényben levő kvóták, illetve az ezt megelőző teljes moratórium előtt is) mindent megtesznek azért, hogy "házon belül" rendezzék a helyzetet. Tény persze, hogy a kapacitások szűkössége miatt egyre több banki megbízás is érkezik a behajtókhoz, de ezek szinte kivétel nélkül fedezetlen kölcsönökre vonatkoznak.
Idei adatok még nem állnak rendelkezésre (a Makisz évente csak egyszer, december végét követően összesít), de a számok már tavaly is mutatták ezt a tendenciát. Az eladott banki követelések száma az ezt megelőző évhez képest közel megkétszereződött, míg közüzemi hátralékoknál tíz, a telefonnal kapcsolatos ügyeknél pedig 42 százalékos volt a növekedés. Thummerer utóbbinál nem zárja ki, hogy a 2011-es számok is hasonlót mutassanak, a közüzemi tartozásoknál viszont legalább még 20 százalékos emelkedést tart valószínűnek. Nemrégiben több tízezres állományok kerültek át a behajtókhoz.
Egyre szélesebb az a kör, amelynél rendszeres jövedelem, vagy egyéb mozgósítható tartalék híján a követelés érvényesítésére csak a jogi út marad − nyomatékosította az elnök, aki egyben a szintén ezen a piacon dolgozó EOS KSI ügyvezetője is. Mint ő is elismerte, így nemegyszer fordul elő, hogy egy százezer forintos közüzemi vagy a telefonszámlán levő tartozás végül lakásárverezéshez vezet. Amennyiben ugyanis a behajtó cég megkeresése eredménytelenül zárul, akkor az ügy a végrehajtóhoz kerül, lefoglalható ingóság híján pedig az ingatlan kerülhet dobra.
Thummerer hangsúlyozta, hogy ilyen esetben a jogszabályok által lehetővé tett költségek felszámítása révén 50−100 ezer forinttal eleve nő az adós hátraléka. Ezért − nyomatékosította − érdemes komolyan venni a behajtók jelentkezését. Tárgyalási készség esetén ugyanis ezek a cégek is lehetővé tesznek részletfizetést, sőt még fizetési moratóriumot is el lehet náluk érni.
Mennyiség (ezer db) | Érték (mrd Ft) | |
Banki | 96,3 | 25,8 |
Telekom | 130,7 | 6,9 |
Közüzemi | 11273,5 | 74 |
Forrás: Makisz |
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)