Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője azt mondta, a nagy hidegben kint tartott állatok számára feltétlenül energiában dús ételt és szélvédett helyet biztosítsanak.
Napközben többször ellenőrizni kell az ivóvizes tálakat, a fagyott vizet langyosra kell cserélni. A szabadban tartott állatokat ilyenkor semmiképpen sem szabad fürdetni, mert azzal lemosnák a természetes zsíros védőréteget - idézi az MTI az állatvédő.hu oldalon megjelent tájékoztatót. Az utcákon sok kóbor állat kószál, aki csak tud, fogadjon be közülük egyet - kérte Seres Zoltán.
Kapcsolódó
A "háziállatok felelős tartása a gazda kötelessége. Állatot elhagyni, kitenni vagy úgy tartani, hogy az elpusztul, az bűncselekmény, amiért letöltendő börtönbüntetés is kapható". A szakember ajánlotta a kutyacipő, kutyaruha használatát is. Seres Zoltán szerint az udvaron tartott kutyákat "téli" kutyaházzal kell védeni. A hideg ellen védő kutyaháznak kicsit kell nagyobbnak lennie az állatnál, a túl nagy házat ugyanis a kutya nehezebben "fűti be". A jó kutyaház fedett, lehetőleg minél szélvédettebb, melegebb helyen, 5-6 centiméteres lábakon áll és fából van. A házat puha szőnyeggel, rongyokkal kell kibélelni, amelyeket hetente-kéthetente le kell cserélni.
Ha nagyon hideg van, a kinti kutya is kapjon napjában többször élelmet, és engedjék be fűtött helyre (kazánház mellé, garázsba) - ajánlotta az Orpheus egyesület vezetője. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint csütörtök hajnalra mínusz 9 és plusz 5 Celsius-fok közé csökken a hőmérséklet, a délkeleti határnál lesz enyhébb az idő. A nappali hőmérséklet csütörtökön mínusz 6 és plusz 5 fok között várható. Pénteken a legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 14 és mínusz 8 fok között valószínű, de a derült, szélvédett, havas részeken akár mínusz 20 fokot is mérhetnek. A csúcsértékek délután is mínusz 9 és mínusz 1 fok között maradnak.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Újabb párt dobta be a törülközőt, nem indulnak áprilisban
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön