Sem havazás, sem hófúvás nem várható, viszont ónos eső szórványosan még lehet országszerte. A csúszásveszély fennáll, voltak áram és vízszolgáltatási kimaradások, életveszélyes a Duna és a Tisza is. Sehol sem javasolt a jégre menni továbbra sem.
Szerző(k): EconomxVolodimir Zelenszkij egykori üzlettársa, majd az elnök jobbkezeként emlegetett Andrij Jermak környezetét érintő ügyek után most újabb nagyvad került célkeresztbe. A fonott hajkoronájáról, valamint politikai és üzleti kavarásairól is ismert Julija Timosenko ellen lehallgatásokkal dokumentált bizonyítékok alapján indult eljárás.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsJavában zajlik a tesztüzem és az átadás-átvétel a Budapest-Belgrád vasútvonal kivitelezésében részt vevő vállalkozásokkal. Eldőlt, hogy február végén megindul a teherforgalom, március közepéig pedig a személyszállítás is a két főváros között.
Szerző(k): G. É.Két nap alatt három felmérés is napvilágot látott arról, hogyan végződne most vasárnap egy országgyűlési választás. Most a Medián legfrissebb eredményeit mutatjuk, amely szerint csupán két párt jutna be a parlamentbe.
Szerző(k): EconomxAlig egy hét után, csütörtökön délelőtt 10 órakor ismét a sajtó elé áll Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő.
Szerző(k): Z. B.Ma még a gázolajat tankoló autósok jártak jobban a benzinkutakon, de holnap már nekik is 3 forinttal többet kell fizetniük egy liter üzemanyagért, mint a benzineseknek, akiknek ma emelkedett ennyivel az ár.
Szerző(k): EconomxTim Kuniskis szerint nem kellett volna erőszakosan megjelenniük az elektromos autóknak, ha majd készen áll rá az infrastruktúra és a piac, akkor úgyis letaszítják a trónról a benzines kocsikat.
Szerző(k): EconomxEgyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine, így nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő.
Szerző(k): EconomxÚj kötelező jelölést kell alkalmazni a boltokban, jól látható felirattal kell ellátni az energiaitalokat.
Szerző(k): G. É.