A Vigyél fel! megálló a maga eredetiségével megállásra készteti a községből hegyi túrára induló vándort is. Az installáció a templom lábánál áll, ott, ahol az út meredeken emelkedni kezd. Egyszerű, de nagyszerű szerkezet ez, egy egy figyelemfelkeltő táblával, ami sematikusan egy autót és egy pár figyelő szemet ábrázol, valamint az oszlophoz tartozik egy lehajtható szék is.

Kép: Economx, Sánta András

Az ötlet megálmodója és a projekt kivitelezője Marton Ferenc lokálpatrióta azt mondja, hogy a megállóval szembeni háza ablakából számtalanszor látta, hogy falubeli lakótársai, főleg hölgyek két teli szatyorral mennek fel a lejtős utcán. Néha megállt egy autó, és felvitte őket, vagy azért mert a sofőr ismerte az illetőt, vagy azért, mert egyszerűen jólelkű volt. 

ÍGY SZÜLETETT A VIGYÉL FEL! OSZLOP ÖTLETEZ ÖTLETE.

Pilisborosjenő honlapján így ír a továbbiakról Marton Ferenc:

Legyen rajta lehajtható szék a fáradt vándornak, és így megtudható, hogy szeretné elkerülni a fárasztó gyaloglást. És a felfelé igyekvő autós is láthatja, jó szívvel segíthet valakinek.

Üres kocsiból bajosan lesz telekocsi Magyarországon

Bizalmatlan a mai világ. Sok jó kezdeményezés létezik, de valahogy mégsem sikerül mozgalmat csinálni.
Az autóstoppolás és a telekocsi mozgalom buktatóiról itt írtunk.

Az ötletgazda tudja, hogy kérni nehéz dolog, ismeri a bizalmatlanság csapdáit, de úgy gondolja, hogy sokan vannak, akik ezen felülemelkedve használják a lehetőséget. 

Azóta kiderült, hogy igaza lett: tényleg használják, és Pilisborosjenő is büszke a helyi újításra.

Tömöri Balázs polgármester a fenti videóban működés közben is bemutatja az ötletes szerkezetet, a Vigyél fel! megállót.