A magyar ingatlanvásárlók körében is egyre népszerűbb Trieszt különböző részeit idén már ötször kellett fertőtleníteni a dengue-láz miatt. Legutóbb június 9-ről 10-re virradó éjszaka, amikor a Vicolo Salvia és a Via Savi utcák lakosait arról tájékoztatták, hogy otthonuk 200 méteres körzetében hajnali 4 és 10 óra között fertőtlenítenek, ezért
- tartsák zárva az ablakokat és az ajtókat,
- kapcsolják ki a légkondicionáló berendezéseket,
- ne engedjék ki a háziállatokat a szabadba.
A rendkívüli intézkedés oka az volt, hogy ismét felütötte fejét a dengue-láz, amelyet az Ázsiából származó tigrisszúnyog terjeszt.
Kapcsolódó
Az influenzához hasonló, olykor súlyos következményekkel járó trópusi betegség tavaly országszerte 362 alkalommal fordult elő bizonyítottan, bár az esetek tényleges száma magasabb lehetett, mert a megbetegedések 85 százaléka tünetmentes.
Az idén még nagyobb hullám látszik kibontakozni Olaszországban, már június közepéig 259 esetet jegyeztek fel.
A szúnyogcsípés azért is lehet különösen veszélyes, mert a fertőződés nem jelenti a védettség kialakulását, sőt, a második megbetegedés súlyosabb lefolyású is lehet, ugyanakkor a kórokozó nem terjed emberről emberre, ezért is kiemelten fontos a tigrisszúnyogok irtása.
Az n-tv.de német hírportál összeállítása szerint három tényezőnek tulajdonítható a megbetegedések számának emelkedése Olaszországban:
- A leggyakoribb, amikor külföldön elkapott fertőzés, főleg Argentínában és Brazíliában terjed a láz, a brazil hatóságok például az idén már több mint 5 millió esetet regisztráltak, ami ötszörös növekedés tavalyhoz képest.
- A második fontos tényező, hogy a tigrisszúnyog Olaszországban is megjelent, így emelkedik a belföldi eredetű fertőződések száma. Tavaly a 362-ből 82 esetet vezettek vissza olaszországi szúnyogcsípésre, és az adott helyszíneken drákói szigorúságú szúnyogirtó fertőtlenítést rendeltek el.
- A harmadik nagy kihívás, hogy ázsiai tigrisszúnyog (Aedes albopictus) mellett egyiptomi tigrisszúnyog (Aedes aegypti) is létezik, amely sokkal hatékonyabb. Az olasz hatóságok ezért minden erővel igyekeznek megakadályozni átterjedésüket az észak-afrikai térségből, külön eljárásrendet dolgoztak ki a rovar őshonos terülteiről érkező hajók és repülők ellenőrzésére és fertőtlenítésére.
Minden azonban nem jelenti azt, hogy át kellene gondolni a nyaralási terveket.
A dengue-láz terjedését nem szabad alábecsülni, és szigorú ellenőrzésre van szükség, de Olaszországban üdülni ugyanolyan biztonságos, mint bárhol máshol
– mondta Fabrizio Enrico Pregliasco a milánói egyetem virológus kutatója a hírportálnak.
Rámutatott, hogy tigrisszúnyog és vele együtt a betegség Európa számos országában megjelent, például Ausztriában, Franciaországban és Németországban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Renkívüli parlamenti ülés jön a januári rezsi miatt
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Bombaciklon csapott le Amerikára: rekordhideg Floridától New Yorkig
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket