Minden eddiginél többet, mintegy 50 millió eurót veszíthet el Lengyelország az EU 2000-re előirányzott PHARE előcsatlakozási alapjából - írta a Rzeczpospolita John O'Rourke-ra, az EU varsói képviseletének tanácsosára hivatkozva. Ha a lengyel kormány a mai, október 31-i határidőig megteszi a szükséges lépéseket, akkor egy csekély töredékét megmenthetik a pénznek, de az már biztosnak látszik, hogy az éppen egy éve hivatalba lépett baloldali kormány megismétli jobboldali elődje hibáját, amelynek következtében az ország 1999-ben 30 millió eurós PHARE-támogatásról maradt le. Az unió a korábbi összeg kétszeresét, 484 millió euró PHARE-segélyt biztosított a 2000. évre, s a lengyel hatóságoknak két évük volt arra, hogy megszerezzék a brüsszeli bizottság jóváhagyását a programokhoz. Ezek közül azonban a lap szerint sokat az utolsó pillanatban nyújtottak be, és így nem maradt idő azoknak az eljárásoknak a megismétlésére, amelyeket a bizottság szabálytalannak talált. O'Rourke szerint a támogatások egy részét amiatt vesztik el, mert a beruházások a vártnál olcsóbbak voltak, ami kifejezetten pozitív. Kevésbé pozitív viszont, hogy a veszteség nagyobb részét a túlságosan bonyolult előírások miatt elhúzódó eljárások okozták - állítják az uniós szakértők. Jó példa erre a beruházási célokat szolgáló földterületek megvásárlásának problémája, ami már több létesítmény, autósztráda építését bénította meg. Sok gond forrása az is, hogy hiányoznak a felkészült és jól fizetett szakemberek, akik az uniós normáknak megfelelően tudnák kidolgozni a beruházási programokat. B. T. J.