A bűnözők több postai bankfiókot nyitottak és működtettek a hannoveri régióban, hogy több mint 60 millió eurónyi illegális nyereséget rejtsenek el és fizessenek ki.
Alsó-Szászország fővárosának rendőrsége és ügyészsége hétfőn közölte, hogy a nyomozók mintegy két héttel ezelőtt már nagyszabású razziát tartottak 27 ingatlanban, és időközben letartóztattak hat feltételezett bandatagot – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
A rendőrség és az ügyészség szerint a házkutatások egy olyan hálózat tagjai ellen irányultak, amely el akarta titkolni az olyan bűncselekményekből származó jelentős bevételek eredetét, mint az unokázós vagy az az adathalász csalások. Kezdetben hamis ürüggyel külföldön toboroztak uniós polgárokat, majd Németországban állítólagos építőipari cégeket alapítottak velük.
Négy Postbank-fiók és egy közjegyzői iroda átkutatása
A nyomozók szerint a cégek nyilvánvalóan semmilyen legális üzleti tevékenységet nem folytattak, csak arra szolgáltak, hogy a több mint 60 millió eurónyi illegálisan megtermelt nyereséget átutalják, és készpénzben kifizessék. A Deutsche Post partnerfiókjait is kifejezetten erre a célra nyitották meg.
A Deutsche Post olyan partnerirodákkal dolgozik együtt, amelyek a postai szolgáltatások mellett esetenként bizonyos pénzügyi szolgáltatásokat is nyújtanak, például készpénzfelvételt a Postbank ügyfelei számára. Ezek gyakran kioszkokban vagy más helyi üzletekben találhatóak pultok formájában.
Az április 23-i razzia során négy Postbank-fiókot és egy korábbi közjegyzői irodát kutattak át. Hat gyanúsítottat letartóztattak, de a rendőri intézkedések befejezése után szabadon engedték őket. Összesen 600 ezer euró értékű vagyontárgyakat foglaltak le.
Így szerzik meg egy élet munkáját a csalók
Az MNB telefonszámait klónozzák a kibercsalók, banki ügyintézőnek hazudják magukat.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Mínuszok helyett hőség: így néz ki a karácsony a déli féltekén – képek
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket