Legkevesebb hetvenkilencen megfulladtak, miután hajójuk felborult és elsüllyedt Görögország délnyugati partjainál szerdán – írja az MTI a parti őrségre hivatkozva. Korábban 17, majd 59 halottról számoltak be a hatóságok.
A halászhajó fedélzetén több száz migráns utazott a görög bevándorlási hivatal egyik illetékese szerint.
A görög hatóságok eddig 104 embert mentettek ki a tengerből. Négyet közülük kihűlés miatt kórházban ápolnak, az utasok közül senki sem viselt mentőmellényt.
„Szerda kora reggel óta nagyszabású mentőakció zajlik Pülosznál, ahol felborult egy migránsokat szállító halászhajó”
– írta közleményében a parti őrség.
A szerencsétlenül járt embereket a Peloponnészosz déli részén található Kalamata kikötőjébe szállítják. A hajótörés nemzetközi vizeken történt, 47 tengeri mérföldre Pülosztól, a Jón-tengeren.
A mentőakcióban a kikötői rendőrség járőrhajóin kívül a görög haditengerészet egy fregattja, a légierő repülőgépe és helikoptere, valamint hat, a térségben tartózkodó hajó vett részt.
A hatóságok tudomása szerint a szerencsétlenül járt hajó utasaival a líbiai Tobrukból Olaszországba tartott.
Korábban visszautasították a segítséget
A hajót először kedd délután vette észre az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) egyik repülőgépe, de a fedélzeten tartózkodók visszautasították a segítséget – tették hozzá a görög hatóságok.
A görög kormány szóvivője, Iliász Sziakantari közölte: nem tudják, hányan voltak a hajó belsejében, de az embercsempészek rendszerint bezárják a bevándorlókat, így akarnak rendet tartani a fedélzeten.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) Twitter-üzenetében közölte: attól tartanak, hogy további emberáldozatok várhatók. Az elsőleges számítások szerint négyszáz utas volt a hajón.
A parti őrség szóvivője közölte, hogy a görög hadsereg C-130 típusú gépe egész éjjel járőrözni fog a szerencsétlenség körzetében.
Nikolaosz Aleksziou, a görög parti őrség szóvivője elmondta, hogy
a túlélők szíriaiak, pakisztániak, illetve egyiptomiak.
Katerina Szakellaropoulou görög államfő a szerencsétlenség színhelyére utazott.
Ugyancsak szerda reggel Krétától délre is bajba került egy körülbelül nyolcvan embert szállító vitorlás, amelyet bevontattak Kaloi Liménesz kikötőjébe.
Múlt szombaton kilencven embert mentettek meg egy hajóról Görögország déli partjainál.
Az elmúlt évek legtragikusabb katasztrófája
Görögország vizein gyakran kelnek át a szomszédos Törökország területéről kiindulva Észak-Európába igyekvő emberek, és sűrűn történnek halálos kimenetelű hajótörések. Előfordul, hogy az embercsempészek ebből az irányból próbálják megközelíteni Olaszországot, Kréta vagy a Peloponnészosz déli része mentén hajózva.
A 2016. június 3-i hajótörés óta, amelyben legkevesebb 320 ember halt meg, illetve tűnt el, a mostani a legsúlyosabb migránsokkal történt katasztrófa a görög partoknál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta