Ezt Jevhenyija Kravcsuk, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája párt képviselője jelentette be vasárnap az állami televízióban. "Nem fogunk részt venni a parlamenti közgyűlés hivatalos rendezvényein, egyetlenegyen sem" - hangoztatta.
Hozzátette mindazonáltal, hogy elutaznak Bécsbe, és partnereikkel arról fognak tárgyalni, miként lábalhatna ki az EBESZ önnön működési válságából, amelyet az ukrajnai háború okozott.
A közgyűlés mostani ülése egybeesik az Ukrajna ellen 2022. február 24-én megindított orosz háború évfordulójával.
Húsz ország 81 képviselője már február elején levélben sürgette Ausztriát, hogy a Moszkvát sújtó nemzetközi szankciók alapján akadályozza meg az orosz küldöttség részvételét az EBESZ bécsi ülésén.
Ausztria ugyanakkor azon az állásponton van, hogy a szervezet székhelyéül szolgáló országként köteles biztosítani vízumot az orosz delegációnak. A tanácskozás tavalyi házigazdái, Nagy-Britannia és Lengyelország nem engedték meg orosz képviselők beutazását.
Helga Maria Schmid EBESZ-főtitkár Oroszország kizárása ellen foglalt állást a szervezetből annak érdekében, hogy nyitva tarthassák a diplomácia csatornákat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Súlyos mellékhatást okozhat a Covid, ez az egész életét tönkreteheti

Dráma az árrésstoppal: a kormányzat szerint kockázatos lenne kivezetni

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Óriási a baj: ha lesz egyáltalán gyümölcs a piacokon, akkor is csak méregdrágán

Ha azt hitte, mindent jól tud a kullancsokról, akkor nagyot tévedett

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Megérkezett a hivatalos ukrán válasz a húsvéti tűzszünetre

Tortával ünnepelték az első bankautomatákat: alig hittek a szemüknek, amikor meglátták az ATM-eket
