A szállodaipar képviselői a múlt héten a világ legnagyobb idegenforgalmi szakvásárán, a berlini nemzetközi turisztikai börzén (ITB) foglalkoztak a fenntartható és felelős megosztáson alapuló gazdaság kérdéseivel.
A résztvevők egyetértettek az Európai Parlamentnek az Európai Bizottsághoz intézett felhívásával, miszerint értékelni szükséges a megosztáson alapuló gazdaságnak a szállodaipart érintő gazdasági és szociális hatásait
A megosztáson alapuló gazdaság szabályozásáról folytatott tanácskozáson az uniós tagországok szálloda, éttermi, és kávéházi szövetségeinek konföderációja, a HOTREC annak a fontosságát hangsúlyozta, hogy az internetes portálokon kizárólag olyan szolgáltatók jelenjenek meg, amelyek a jogi szabályozásnak megfelelően, szabálykövetően működnek.
Megsínyli a költségvetés is
A nemzetközi szövetség szerint a hatóságok és a fogyasztók szempontjából a rövidtávra lakást bérbeadók nyilvántartásba vétele számít helyes irányba tett lépésnek. Ez a megoldás a hatóságok részére is megkönnyítené, hogy eljárjanak, amennyiben a lakáskiadók nem teljesítik a hatóságok által meghatározott követelményeket, adózási kötelezettségeiket.
A megosztáson alapuló gazdaság hatásairól egy Görögországban készített tanulmány szerint a tagországnak 270 millió euró adóbevétel-kiesése keletkezett a lakások bérbeadása nyomán. Ugyanakkor Európában a szállodaipar-vendéglátás éves teljes adóbefizetése meghaladja a 125 milliárd eurót.
A HOTREC álláspontja szerint az Európai Bizottságnak minél előbb egyértelműen állást kell foglalnia arról, hogy milyen jogi szabályozás szükséges a lakáskiadásra vonatkozóan.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani