A lakásszektor 2016. évben elkezdődött élénkülése 2017 első negyedévében is folytatódott: 2061 új lakás épült, ez 47 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A megyei jogú városokban másfélszer, a többi városban kétszer annyi lakás épült, mint egy évvel korábban. Legdinamikusabb növekedés a községekben volt, több mint két és félszer annyi lakás épült, mint 2016 első negyedévében - írja első negyedévi, megyei összesítésében a KSH.
Budapesten a nagyobb építési beruházások eltolódásával összefüggésben fele annyi lakás épült, mint egy évvel korábban.
Kapcsolódó
A megyék zömében a használatba vett lakások száma az országos átlag fölött nőtt, főként Zala és Hajdú-Bihar megyében. Ugyanakkor Somogy és Csongrád megyében kevesebb lakás épült, mint egy évvel korábban.
Országosan tízezer lakosra 2,1 új építésű lakás jutott. A mutató értéke továbbra is Győr-Moson-Sopron megyében volt a legmagasabb, az átlag 5-szöröse, azaz 11 lakás. A sort Borsod-Abaúj-Zemplén, illetve Nógrád megye zárta, ahol 0,2 lakás jutott tízezer lakosra, azaz a két szélső érték között ötvenötszörös a különbség.

A százezer lakosonként épített új lakások számával, csakúgy mint tavaly, most is Győr-Moson-Sopron, Vas és Pest megye a toplistás, csak az első három közötti történt helycsere. Győr-Moson-Sopron 110 lakással most is az abszolút első, a második és a harmadik helyezett azonban helyet cserélt 2016-hoz képest. Ezúttal Vas megyében épült több - 72 - lakás 100 ezer lakosonként, Pest megyében pedig 39.
Budapest viszont kiesett a top 3-ból. Míg 2016-ban az év során összesen 158 új lakás épült a fővárosban 100 ezer lakosonként, idén az első negyedévben mindössze 12, ami vélhetően a vállalkozói lakásépítés előretörésével függ össze, a nagyobb projekteknek több idő kell a megvalósulásra.
A lista végén állókhoz az első negyedévben becsatlakozott Heves megye is, százezer lakosonként Nógrád 2, Borsod-Abaúj-Zemplén 2, Békés 4, Heves pedig 5 lakást épített. Azaz a két szélső érték esetében százezer lakosonként is ötvenötszörös a különbség a megyei teljesítmények között.
Az építési tervekről a KSH megállapítja, 2017 első negyedévében az építésügyi szakhatóságokhoz összességében 9525 egyszerű bejelentés érkezett, illetve új lakás építésére adtak ki engedélyt, ami 89 százalékkal több az előző év azonos időszakinál. A megyék többségében nőtt a bejelentett lakásépítések és a kiadott építési engedélyek száma, legnagyobb mértékben Zala megyében, ugyanakkor visszaesett Somogy megyében és gyakorlatilag nulla építést produkáló Nógrád megyében is volt még tere a csökkenésnek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Létezik egy repalack, ami jóval többet ér, mint 50 forint, jól becsülje meg

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Hadrendbe álltak Orbán békeharcosai, totális blokád jöhet a csütörtöki EU-csúcson

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását
Reagált Zelenszkij a korlátozott tűzszüneti javaslatra

Egy nőszemély fenekestül felforgatta a légi közlekedés rendjét: túl nagy a hátsója

Talpra állt az X, segített az elnöki kapcsolat

Látványos változás készül az M7-es autópályán, a Velencei-tónál esedékes
