Az Üllői úti, több mint húsz éves épület a műszaki állapota miatt felújításra szorul. A bérlőkkel való egyeztetés után az a döntés született, hogy a bevásárlóközpont (a volt Europark) négy hónapos bezárásával mindenki számára hatékonyabban végezhető el egy ilyen nagy volumenű felújítás.
A külső kivitelezési munkák már februárban elkezdődnek, ez alatt viszont a bevásárlóközpont továbbra is látogatható lesz. A Shopmark április végén zár be, és amennyiben a szerkezeti bontások során nem tárnak fel olyan hibákat, amelyek javítása érdemben befolyásolná a felújítási ütemtervet, augusztusban nyitja majd meg új kapuit.
Kapcsolódó
Magyarországon először valósul meg olyan bevásárlóközpont átépítés, ahol rövid időre bezárják az épületet a vásárlók előtt.
A felújítás alatt födémáttörés által a földszint világosabb lesz, új mozgólépcső kerül beszerelésre, a parkolóból pedig mozgójárda segíti majd a könnyebb feljutást az épületbe. Tűzvédelmi okokból sprinkler rendszer lesz kiépítve az épület teljes területén, valamint új liftek és légkezelő berendezések kerülnek beépítésre. Az épület teljes homlokzata, külső környezete valamint a bérlői terek is megújulnak. A jelenlegi márkák és szolgáltatások mellett új üzletekkel is bővül a bevásárlóközpont kínálata.
Képünk illusztráció, forrása: Pexels.com/freestocks.org.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Egyre több kisgyerek kerül kórházba - gyorsul, és még nem tetőzött az influenzajárvány