A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai közlése szerint az építőipar termelése 5,1 százalékkal nőtt februárban az egy évvel korábbihoz képest. Tolnay Tibor ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a február végi szerződésállomány 26,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Az előző uniós támogatási ciklus munkái kifutóban vannak, az újak még nem indultak be, magánmegrendelések pedig alig vannak - mondta.
Hozzátette, hogy az ágazat számára fontos lenne, és pozitívan mozdítaná el az adatokat, ha az uniós kiírások minél hamarabb megjelennének, illetve ha beindulnának a tervezett állami beruházások.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok