Az Otthon Centrum (OC) az idei évben is megvizsgálta a fővárosi agglomeráció településeinek vándorlási értékeit: az összegzés megerősítette a korábban tapasztaltakat, miszerint a vándorlás és a négyzetméterárak között szoros összefüggés van, és a legdrágább települések nem véletlenül olyan drágák.
A legmagasabb árkategóriájú települések mindegyikének évek óta pozitív a vándorlási egyenlege. A vándorlási mérleget mutató viszonyszám pedig a legolcsóbb települések járásaiban (a Nagykőrösi és a Ceglédi) volt a legalacsonyabb.
Kapcsolódó
Az árakat és a vándorlást komolyan befolyásoló tényező még a település megközelíthetősége, elsősorban a főváros felől.
Az OC becslése szerint az agglomerációban 2021-ben a legtöbb tranzakció a főváros vonzáskörzetében található legnagyobb városokban köttetett: Érden 800 darab, melyet a pesti oldal nagyobb városai követtek: Dunakeszin 650, Vácon 540, míg Szigetszentmiklóson 500 darab.
A budai oldalon még említést érdemel Szentendre, ahol 300 és Budaörs, ahol 200 darab tranzakció volt 2021-ben.
Érdekesség, hogy Pest megyében Délegyházán volt a legmagasabb a vándorlási mérleg az utolsó ismert, 2020-as adat alapján, míg Tápiógyörgye a második legolcsóbb település volt 2021-ben az OC értékesítési statisztikái szerint.
Pest megye legnagyobb települései közül népesség arányosan Vácon volt a legélénkebb a forgalom 16,3 ezrelékkel, melyet Dunakeszi 14,9 és némi meglepetésre Százhalombatta 14,6 ezrelékkel követ.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk