Május 25-én, a hónap utolsó vasárnapján Gyermeknap lesz, ennek alkalmából ezen a napon a hűvösvölgyi végállomáson 10 és 17 óra között családi programokkal várják a látogatókat.
A MÁV tájékoztatása szerint az immár két évtizede hagyományos és sikeres rendezvényen a kisebbeknek lesz arcfestés, alkotóház, zsonglőrködés, bohóc, ugrálóvár, KRESZ pálya, óriás társasjáték és egyenruhában fényképezkedés.
Akik rajonganak a vasútért, azok hajtányozhatnak, de kerékpárral hajtható terepasztal, továbbá vonatszimulátor is hatja őket.
Mindemellett a színpadon látható lesz Rolando bűvész, a Majorka Színház műsora, Állatijó bemutató és fellép a Face Team Akrobatikus Sportszínház. A buszrajongók kedvéért egy Ikarus 263-as is vendégeskedik majd a fogadóparkban.
A vasúttársaság hozzáteszi, hogy a Hűvösvölgy és Széchenyihegy közötti személyvonatok egész nap 40-50 percenként indulnak, ugyanakkor akik a hűvösvölgyi programok forgatagából szeretnének csak egy rövidebb utazást tenni, számukra előnyös, hogy a vonal alsó szakaszán betétjáratok is közlekednek, így Hűvösvölgy és Szépjuhászné között sűrített menetrend szerint, 20-30 percenként járnak a vonatok.
A hagyományos szerelvények mellett ritkábban látható járművek is forgalomba állnak ezen a napon – írják.
Elaltatja a fiatalokat a TikTok
Annyi támadást és pert kapott a nyakába a TikTok, hogy átállt a gyerekek oldalára: olyan funkciót épít be az alkalmazásba, amely este 10 óra után automatikusan lép életbe.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sokan elrontják: ezt az igazolást nem kell beadni, mégis kötelező megőrizni
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Riasztó számok: már Bosznia is megelőzte Magyarországot a cégfelvásárlásokban
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Ezt nem láttuk jönni: Grammy-díjat kapott a Dalai láma