Az árverés helyett a kormány devizahiteleseket mentő bérlői programjába belépő egykori adósok mintegy kilencven százaléka, összesen 28,5 ezer család választotta az egyösszegű vagy részletfizetéses visszavásárlás lehetőségét 2019. október elsejéig. Közülük 6400 bérlő ráadásul úgy nyilatkozott, hogy egy összegben fizet az ingatlanért. Kétharmadukkal már a szerződést is aláírta a NET. (A programba a többszöri keretszám-módosítás nyomán 36 ezer ingatlant vettek be, ezek közül 32,5 ezer lakás bérlője vásárolhatta volna vissza otthonát.)
A részletfizetést választók közül mintegy 18 ezer bérlő nyilatkozatát feldolgozták. Az eszközkezelő szerint azok, akik hiánytalanul nyilatkoztak a visszavásárlásról, már tulajdonjogot is szereztek. Mindez meghökkentően gyors tempó - fogalmaz a portál.
Az Orbán-kormány láthatóan végleg felszámolná a rendszert - igaz, a zrt. jövőjéről egyelőre nincs kormányzati döntés. Úgy tűnik, bejött a kormányzati marketing: egyrészt a rendkívül kedvezményes ár, másrészt pedig a háromszoros majdani lakbérrel és az ajánlat jogvesztő határidejével való fenyegetés megtette hatását.
A megvett otthonok átlagos forgalmi értéke 9 millió forint volt, a NET pedig átlagosan 3,76 milliót fizetett értük.
A kabinet nem indokolta az erőltetett ütemű kiárusítást, annak rohamtempója az eszközkezelős ingatlanállomány jövőbeli sorsáról való egyeztetéseken részt vevők szerint a NET stábját is meglepte. Az állami cég által kezelt ingatlanvagyon értéke 137 milliárd forint volt 2018 végén. Talán szükség van erre a pénzre valamely más kormányzati cél megvalósításához, vagy talán a kabinet nem finanszírozná tovább az otthonvédelmi programot - véli az Mfor.hu.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta