Az első ütemben 26 ingatlanegyüttest kíván árverésre bocsátani a Honvédelmi Minisztérium (HM) abból a több százból, amely a katonaság számára feleslegessé vált - írta a Népszabadság. Bevételi irányzatot, azaz egyfajta minimálárat Hende Csaba honvédelmi miniszter nem állapított meg, és pontos határidőt sem szabott meg, de az biztos, hogy még az idén eladják a 26 ingatlanegyüttes többségét.
Az ingatlanok feleslegessé válását Hende Csaba a haderőrendszer átalakulásával magyarázta, és hangsúlyozta, az eladásokból befolyó pénzt a szaktárca különleges kormányengedéllyel magánál tarthatja. Az eladásokat a HM cége, a HM EI Zrt. koordinálja. Az első ütemben kétmilliárd forintos bevételt várnak a HM vezetői.
Az ingatlanokat már korábban honvédelmi célokra feleslegessé nyilvánították, azok egy részét ingyenesen adják át az arra igényt tartó és hasznosítani tudó önkormányzatoknak. Az egyelőre 107, eladásra szánt ingatlan között laktanyák, üdülők, alagsori lakások és földterületek vannak. Aszódón többek közt élelmiszerbolt és szálló, Baján több külterületi objektum, egy balatonboglári csapatpihenő, egy dabasi "anyaggödör" és több parasztgazdaság, Gárdonyban egy kemping, Ercsiben és Egerben több laktanyaépület, Debrecenben pedig egy "Malév-épület" kerül kalapács alá.
Egyelőre főleg magyar magánszemélyek és cégek érdeklődtek a vásárlás iránt, de jelentkeztek külföldi befektetők is - írta a Népszabadság. A licitálok részvételét nem korlátozzák, külföldiek is vehetnek a honvédségi ingatlanokból.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani