A veszteségtől tartva a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége azt szeretné, ha a rendelet egy hónappal később a nyaralási szezon végétől lépne életbe – tudta meg az RTL Híradója. Azt is javasolják, hogy korlátozzák a hideg élelmiszerre költhető összeget, ezért levelet írtak Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek.
Két apró javaslattal szerettünk volna élni, az egyik az, hogy az augusztus elsejei kezdést szeptember 1-jére, tehát a főszezon utáni időszakra mérsékeljék, a másik pedig, hogy lehetőség szerint 30-35 százalékon limitálják a SZÉP kártya felhasználásnak a hideg élelmiszerre költhető arányát
– mondta a Híradónak Flesch Tamás, a szövetség elnöke.
A kormány egyelőre nem reagált erre.
Lényegesen visszafogottabb az érdeklődés a tavalyihoz képest, de az a tapasztalat, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a szállásfoglalást
– mondta Nagy Miklós, a badacsonyi Hotel Bonvinó igazgatója.
A június 19-i kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely, hogy augusztus elsejétől év végéig módosítják a SZÉP kártyák felhasználást, és növelik a keretet is.
„Lehetővé tesszük a SZÉP-kártyák felhasználását a hideg élelemre és azt is lehetővé tesszük, hogy ebben az időszakban a munkáltatók a SZÉP-kártya keretet, amelynek a maximális összege 450 ezer forint, további 200 ezer forinttal megemeljék az erre vonatkozó kedvezményes szabályoknak megfelelően” – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Azóta kiderült, alkoholon és dohányterméken kívül jóformán bármit lehet majd SZÉP kártyával vásárolni.
Utazik a magyar, mintha nem lenne jövő nyár
A legújabb felmérések szerint a tavalyihoz képest több magyar tervez utazást a nyári szabadság alatt. Habár a Balatont sokan drágállják, a tó környéke mégis tele lesz, és a többség belföldre készül a szezonban, akár többször is. És persze tumultus várható a horvát tengerpart felé vezető sztrádákon is. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Újabb szigor jön az egészségügyben

Kamatugrás: közel 8 százalékra vált az egyik legnépszerűbb állampapír

Drasztikusan csökkentek a keresetek – így nyomták le a futárbéreket

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Ez a nyelv egyre fontosabb a munkaerőpiacon

Ausztriának befellegzik, jön a recesszió

Újabb európai országot támadnak az oroszok
Kína felé fordul a japán óriás, váratlan bejelentést tett a Nissan

Besokalltak a vasutasok: magát Lázárt kérik, hogy védje meg őket az utasoktól
