A világ 38 fejlett és felzárkózó országából álló OECD-ben átlagosan az állások 27 százalékát fenyegeti közvetlenül a mesterséges intelligencia – írja a jelentés alapján, a Reutersre hivatkozva a hvg.hu. Olyannyira, hogy ezeket az állásokat meg is szűntethetik és átveheti a mesterséges intelligencia az ember szerepét.

A kelet-európai tagállamokban kerül a legtöbb állás veszélybe

– állapítja meg a 38 tagú szervezet friss jelentése. A dolgozók 60 százaléka már akkor tartott ettől a lehetőségtől, amikor a ChatGPT bekerült volna a köztudatba. A megkérdezett munkavállalók kétharmada ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy az automatizálás könnyebbé és kevésbé veszélyessé tette a munkájukat.

Magyarországon az állások 36,4 százalékát veszélyezteti a mesterséges intelligencia, a sorban utána következik

  • Szlovákia,
  • Csehország,
  • Lengyelország,
  • Litvánia,
  • Szlovénia,
  • Lettország.

Leginkább a kelet-európai tagállamok a veszélyeztetettek, ahol alacsony az egy főre jutó GDP, és sok munkahely megszűnhet, a mesterséges intelligencia bevezetése miatt. Ezekben az országokban különösen fontos, hogy megerősítsék a munkavállalói jogokat – teszi hozzá jelentésében az OECD.

A mesterséges intelligencia olyan országokat fenyeget a legkevésbé, mint

  • Luxemburg,
  • Nagy-Britannia,
  • Svédország,
  • Norvégia,
  • Egyesült Államok,

vagyis azokat az OECD-tagállamokat, melyekben a legmagasabb az egy főre jutó GDP.

Mathias Corman, az OECD főtitkára hangsúlyozta:

A most meghozott politikai döntések határozhatják meg a mesterséges intelligencia hatását a társadalomra. A kormányoknak segíteniük kell a munkavállalókat abban, hogy alkalmazkodni tudjanak a mesterséges intelligencia kihívásaihoz

Az OECD a minimálbér bevezetését és a szakszervezetek tárgyalási pozícióinak erősítését javasolja.

A KKV és az IT-szektornak is jó a mesterséges intelligencia, de fontos feloldani az ellentmondásokat

Az elmúlt években komoly sokkhatások érték az IT-szektort, a folyamatok néha talán még ellentmondásosnak is tűnhetnek, ám minderre létezik magyarázat – mondta el a Napi.hu-nak a PROGmasters programozóiskola és IT képzési központ vezetője. Bővebben >>>