D. Kovács Róbert szerint évtizedes munka végére értek, összetett tervezéssel, lépésről lépésre haladtak. Felszámolták a kerület hírhedt szégyenfoltját!
A Hős utca története hosszú és bár nem így indult, az utóbbi évtizedekben Budapest egyik leghírhedtebb szergyártó- és kereskedő központjává vált. Elborzasztó képek jellemezték a házak környékét, szeméthegyek, életveszélyes tudatmódosító szerektől vergődő emberek
– emlékeztetett posztjában.
Az önkormányzati bérlemények kiürítése után a néhány magántulajdonban lévő lakással együtt vásárolta meg a kormány a Hős utca 15. szám alatti két lakóépületet és telket önkormányzattól. Az ingatlan immár a Magyar Állam tulajdona és a tervek szerint a szomszédos Terrorelhárítási Központ bővítésére fog szolgálni – tette hozzá.
A kőbányai önkormányzat a Terrorelhárítási Központ (TEK) új műveleti komplexumának megvalósításáért részben eladta, részben ingyen átadta a Magyar Államnak a Hős utcai szegregátum 317 ingatlanából önkormányzati tulajdonba került 254 lakást. Az állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. még februárban kezdeményezett tárgyalásokat a bérlemények átruházásáról, nyárra sikerült megegyezni.
A 2024/2023-as számú kormányhatározat azon szürke zónás kormánydöntések közé tartozik, amelyek ugyan nem titkosak, de nem is kerülnek be a Magyar Közlönybe.
Ilyen féltitkos határozattal bízta meg az Orbán-kabinet a gazdaságfejlesztési minisztert, hogy az MNV útján gondoskodjék a Hős utcai krízistömbben lévő ingatlanok tulajdonjogának megszerzéséről. Az ügylet minél gyorsabb lezárása érdekében az MNV fizetni is hajlandó volt – írta korábban az Economx.hu. A 166, eredetileg is önkormányzati tulajdonban lévő, lakásért valamivel több, mint 1 milliárd forintot fizetett most ki az állam a kőbányai önkormányzatnak, míg az állami támogatásból korábban megvásárolt 88 ingatlant ingyen adja át a kerület.
A több mint egymilliárd forintos bevétel mellett megszabadulnak az elhelyezés és a bontás nyűgétől is.
Inkább fizet egymilliárdot az állam a Hős utcai lakásokért, csak legyen már terrorelhárítási központ
A TEK régóta tervezett beruházásáról még 2020-ban döntött a kormány, csakhogy az abban szereplő határidő már régen lejárt. Az Orbán-kabinet ezért az idén egy „féltitkos” határozatban erősítette meg erre vonatkozó szándékát. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye