A magyarországi használtautó-piacon jelenleg az alsó-közép kategória a legnépszerűbb, az élen még a korábbi évtizedek hagyományosan erős márkái állnak, azonban már látható, hogy középtávon a most feltörekvő márkák lesznek keresettek – vélekedik Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum Budaörs értékesítési igazgatója a használtautó-kereskedő hálózat közleményében.
A közleményben idézik a Datahouse adatait, amely szerint Magyarországon március végéig 226 199 használt gépkocsi cserélt gazdát, 12,9 százalékkal több az elmúlt év azonos időszakában regisztráltnál.
A legnépszerűbb márka az Opel, a Volkswagen és a Suzuki volt, sorrendben 10,7, 10,3, valamint 8,2 százalékos részesedéssel az eladásokban.
Eddig a legerősebb hónap a március volt 76 788 adásvétellel, 5,3 százalékkal haladva meg a piac tavalyi harmadik havi teljesítményét.
Jelenleg az átírásokat az alsó-közép kategória vezeti 64 204 darabbal (28,38 százalék), kisautókból 47 797 darabot adtak el (21,13 százalék), felső-közép kategóriás járműből 32 086-ot (14,19 százalék).
A használtpiac legkeresetteb modelljei évek óta nagyjából ugyanazok, és az átírások adatai szerint ezek többnyire tizenéves autók – mutatott rá Tóth Péter. Kiemelte: a SUV kategória Magyarországon is vitathatatlanul népszerű.
Kitért arra az európai uniós tendenciára, miszerint az elmúlt másfél évben a használt elektromos és hibrid autók ára jóval gyorsabban és nagyobb mértékben csökkent, mint a belsőégésű motorral ellátott modelleké. Ezt Tóth Péter részint a még mindig jellemző töltési nehézségekkel, valamint a kiváró vevői magatartással magyarázta. Az elektromos technológia intenzív fejlődésének időszakában ugyanis
sok vevő gondolkozik úgy, hogy pár év múlva nagyobb hatótávú járművet tud venni, és ez a kivárás a használtautó-árakra is negatívan hat.
Egyidejűleg egyre több márka jelenik meg új elektromos modellekkel, ami a használtjármű-piacon is árversenyt idéz elő, jelezte a szakember.
Használt autó: így lehet a leggyorsabban eladni és megvenni
A potenciális vásárlóknak egyre fontosabb a kiszemelt jármű lekérdezhető előélete – derült ki a használt autókra szakosodott portál friss felmérésének adataiból.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat