A Gett a Taxim társasággal közösen, előbbi márkanév alatt indulhat Magyarországon, akár néhány héten, de legkésőbb egy-két hónapon belül – értesült az Index.
Ezzel a Bolt és az Uber mellett három világszerte ismert, globálisan is meghatározó utazásszervező cég versenyezhet az utasokért Budapesten.
Kapcsolódó
John Péter, a Taxim ügyvezető azt mondta: a Tele 5 és a Best Taxi felvásárlása után a Taxim következő lépése egy nemzetközileg is elismert és bizonyított applikáció bevezetése.
– fogalmazott.
A Gett nagy előnye szerte a világban John Péter szerint, hogy
elsősorban a vállalati ügyfelekre koncentrál, itthon is az első számú üzleti taxis személyszállítói szolgáltatóvá szeretnének válni.
Az ügyvezető szerint a budapesti taxis piacon csökken a kereslet, és nehéz versenyezni az ügyfelekért, főleg az olyan alkalmazásokkal szemben, amelyek már eleve le vannak töltve a Magyarországra látogató turisták telefonjaira, ezért döntöttek a Gett-tel való együttműködés mellett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket