Nemrég indult meg a tőzsdei kereskedés Donald Trump médiacégének részvényével úgy, hogy a társaság egyesült egy tőzsdén lévő, lényegében üres céggel (kamucég). Ennek már a hírére is vásárolni kezdték korábban a lelkes befektetők a kamucég részvényét, gondolván, hogy amihez a volt és esetleg leendő amerikai elnök nyúl, az aranyat ér.
Nincs fundamentális érték
A tényleges egyesülés napján, amikor a cég tőzsdei kódja is DJT lett az elnök neve alapján, 80 dollár körül is vásároltak a papírból azok, akik vagy hittek Trumpnak, vagy csak egyszerűen támogatni akarták bálványukat. Az viszont tény, hogy a társaságnak mindössze 4 millió dolláros árbevétele és 58 millió dolláros vesztesége volt tavaly, vagyis égeti a pénzt.
A fundamentális értéke így a 0-tól alig tér el, hacsak nem mutatkoznának olyan jelek, hogy hirtelen felhasználók milliói jelennek meg, melyet a reklámozók dollármilliárdjai követnek. Ennek azonban semmi jele, így akinek lehetősége volt eladni (például a kamucég tulajdonosai, részvényesei, akik így Trump Média részvényesek lettek), azok boldogan megtették, és még teszik is.
Harmadára esett
A részvényárfolyam a csúcsról először a felére esett, hétfőn azonban további 18 százalékkal csökkent az érték 26,6 dollárig, miután a CNN szerint bejelentették, hogy további 21 millió részvényt terveznek kibocsátani, 15 százalékkal hígítva a meglévő állományt, köztük Trump többségi részesedését is. A volt elnök fél évig nem adhat el papírjaiból, és addigra vélhetően teljesen elértéktelenedik.
![Trump Media, 5 hónap](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713258429.jpg/900/)
A papír így most zuhan, a shortosok boldogan zsebre tehetik a nyereséget, a Trump-hívő vásárlók pedig nézheti a veszteséget. Miután a cég jelenleg semmit nem ér, a mostani ár is igen magas, kérdés persze, hogy Trump nem talál-e ki valami trükköt: mondjuk minden fanatikus rajongójával részvényt vásároltat. A befektetők mindenesetre veszítenek, az viszont érdekes kérdés lesz, hogy Trump méretes részesedése hoz-e dollármilliárdokat az elnöknek, vagy sem. Nem kizárt, hogy már eddig is hozott, ha strómanokon keresztül tudott eladni részvényeiből.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)