11,8 millió részvényt bocsát ki a dél-koreai Samsung SDI, egyenként 140 ezer won, átszámolva 36 ezer forintos áron.
A cég az új részvények forgalomba hozatalától körülbelül 1,65 billió won – 400 milliárd forint – tőke bevonását reméli, amiből többek között a gödi akkugyár bővítését finanszírozná
Kapcsolódó
számolt be dél-koreai sajtóhírek alapján a Telex.
A Pulse tudomása szerint a Samsung SDI eredetileg 2 billió won – 500 milliárd forint – tőkét akart bevonni tevékenységei bővítéséhez.
A részvényárfolyamának visszaesése azonban - amelyet a tőkeemelés bejelentése és az elektromos járművek iránti kereslet átmeneti stagnálása váltott ki - csökkentette a végleges kibocsátási ár kiszámításához használt referenciaárat.
Így tehát az új részvényeket alacsonyabb áron kínálják, mint azt korábban tervezték, ezáltal csökken a teljes forrásbevonás összege is.
A Samsung SDI új részvényeiből először a jelenlegi tulajdonosok vásárolhatnak, majd szerdától egy nyilvános ajánlattétel kezdődik. Ezt követi június 13-án a részvények tőzsdei bevezetése, 100 dolláros darabáron.
A Samsung SDI 11,8 millió részvényt bocsát ki, ami a forgalomban lévő állomány 16,8 százaléka.
A bevételt az amerikai General Motors autógyártóval közös vállalatuk finanszírozására, a magyarországi, vagyis a gödi üzem termelésének bővítésére, valamint a dél-koreai szilárdtest-akkumulátor-üzemekbe történő beruházásra fordítják.
A Samsung SDI Magyarországon 2017-ben kezdett akkumulátorokat gyártani. Az évről évre növekvő igények miatt a gödi gyárat folyamatosan bővítették, tavaly azonban annyira bezuhant az elektromos járművekre, így az akkumulátorokra a kereslet, hogy kénytelenek voltak radikálisan csökkenteni a termelést. Mindenesetre tavaly áprilisban engedélyt kaptak arra, hogy 43 ezer négyzetméterrel bővítsék a gyárat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat