Nincsen negyvenhatezer illegális bevándorló szlovák menekülttáborokban, Szlovákiában egyetlen befogadóközpont van, ami már évek óta megtelt – fogalmazott az Economxnak Marsai Viktor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) oktatója azzal kapcsolatban, hogy Robert Fico a napokban kijelentette, északi szomszédunk területére idén ilyen nagy számban léptek be migránsok. A Migrációkutató Intézet igazgatója szerint kérdéses, hogy valóban ennyi emberről van-e szó, vagy csak az észlelt átlépési kísérletekre hivatkozott a szlovák kormányfő (mindenesetre a beszámolók szerint Fico illegális migránsokról beszélt – a szerk.), ugyanis erre vonatkozó hivatalos statisztikák nem ismertek.

A szlovák vonzerő

Tovább árnyalja a képet, hogy Szlovákiában néhány éve bevezettek egy olyan regisztrációs rendszert, melynek részeként az ország területén eljárás alá vont illegális bevándorlók egy dokumentumot (confirmation letter) kaptak arról, hogy az ügyük elbírálása megkezdődött. Azonban az elmúlt hónapokban az embercsempészek elterjesztették azt az álhírt, hogy ez a Szlovákia által kiállított dokumentum valójában nemzetközi védelmet és szabad mozgást jelent a schengeni övezeten belül az illegális bevándorlók számára. Főleg a szírek körében terjedt ez a hír, sok meginterjúvolt szíriai mesélte, ezért a papírért jött Szlovákiába, mert azzal jogszerűen maradhat az Európai Unióban. Marsai Viktor azt is közölte, sok olyan Németország felé tartó migránst tartóztattak fel, akik ezzel a regisztrációs dokumentummal igyekeztek – tévesen – bizonygatni a jogszerű tartózkodásukat. 

Az sem egyértelmű – egyébként ezt a szlovákok sem állították –, hogy honnan is érkeznek az illegális bevándorlók Szlovákia területére. A Migrációkutató igazgatója szerint biztos sokan érkeznek Magyarországon át, de Lengyelország irányából is. Ennek egyik legfőbb oka a német-lengyel határon bevezetett ellenőrzés, de közre játszhat a lengyel vízumbotrányban érintett több ezres tömeg is. 

Ugyanakkor Szlovákia Ausztriával is határos, és az osztrákoknak sem feltétlenül célja megállítani a határon azokat az illegális bevándorlókat, akik éppenséggel tovább akarnak menni. Ez az út pedig nem feltétlenül Németország felé visz, sokkal inkább Szlovákia, vagy Csehország a következő állomás. Északi szomszédunkon jelentős tranzitforgalom megy keresztül – magyarázta Marsai Viktor.

Öt megválaszolandó kérdés Fico negyvenhatezer illegális bevándorlójáról

Robert Fico miniszterelnök még csak néhány napja vezeti a pozsonyi kormányt, de máris erőt demonstrál a szlovák-magyar határon. Az ok az illegális bevándorlás visszaszorítása, ami viszont a számok alapján egyelőre nehezen magyarázható. Bővebben >>>

Már csak egy kerítésnyire a Talibán

A Nemzeti Információs Központ október 25-ei minősített információiból viszont inkább az derül ki, hogy Európára, így Magyarországra nézve is a legnagyobb biztonsági kihívást a déli határunknál átalakuló embercsempészüzlet jelenti. A magyar titkosszolgálatok ugyanis többek között arra figyelmeztették az Országgyűlés illetékes szakbizottságát, hogy

belbiztonsági tekintetben – az Izrael és a Hamász közötti háború hatásaként – fokozott kockázatot jelent a migrációs nyomással arányosan megnőtt terrorkockázat.

Az illegális migráció útvonalait (beleértve a Magyarországon áthaladó nyugat-balkánit) terrorista hálózatok használják fel

– írták.

Hangsúlyozták azt is, hogy a tálib titkosszolgálat közvetlen irányítása alá helyezte a Vajdaság területén működő afganisztáni származású embercsempészcsoportok irányítását. A pénzügyi források ellenőrzésével a hatalmas jövedelmet saját bevételként használják fel, amit átforgatnak a terrorfinanszírozásba - derül ki a jelentésből. Emlékeztetnek arra is, hogy így a szélsőséges csoportok észrevétlenül képesek az EU területére bejutni, miközben a migrációs nyomás erősödését tükrözi a mélységben visszafordítottak számának emelkedése.

Túlterhelés

Marsai Viktor magyarázata szerint hazánk déli határán az előző évhez képest némileg csökkent az illegális határátlépési kísérletek száma, tavaly több mint 270 ezer volt egész évben, most 170 ezernél járunk. Azonban az elmúlt hónapokban megnőtt a próbálkozások száma, esetenként meghaladja a napi ezres számot – figyelmeztetett a szakértő, hozzátéve, ugyanakkor ez a tény sem magyarázza a szlovákok által közölt negyvenezres számot. Már csak azért sem, mert a nyugat-balkáni útvonal is megváltozott, sokkal többen érkeznek Szlovéniába Horvátországon keresztül, aminek eredményeként Ljubljana is a határellenőrzés visszaállítása mellett döntött. Marsai Viktor beszámolt a déli kerítésünket szintén elkerülő bolgár-román folyosóról is. Azon a schengeni határon nincs kerítés, és most már a román hatóságok sem tudják olyan hatékonyan feltartoztatni az illegális bevándorlókat, mint eddig. Így keleti irányból is sokan átjutnak hazánk területére. 

Az egyetemi oktató leszögezte azt is, hiába akadályoztak meg a magyar hatóságok több mint százhetvenezer belépési kísérletet, nincsenek tökéletes kerítések, és az országon ezres számban kelnek át illegális bevándorlók – tette hozzá. 

Túlterheléses támadásokkal próbálkoznak a déli határzárnál az illegális bevándorlók

– magyarázta Marsai Viktor. A létrával történő átmászást megnehezítette, hogy a kerítés tetejére száznegyven centiméteres, dróthengerrel megerősített hattyúnyakakat szereltek, azonban a kerítést drótvágókkal át lehet vágni. Ez úgy néz ki, hogy a százhetvenöt kilométeres határszakasz két-három pontjára ráküldenek néhány fős csapatot a kerítésre, a rendőrök pedig megindulnak a szervizutakon a helyszínre, amit az embercsempészek figyelői követnek és jelentenek. A mozgást kihasználva pedig a kerítés egy másik pontján átküldenek egy száz fős csoportot. Ha ezek közül nyolcvanat el is kapnak a határ közeli susnyásban, és mondjuk másik tízet az ország belsejében, tíz átjut a rendszeren. S naponta ezer ilyen kísérlet történik – figyelmeztetett a szakértő. 

A titkosszolgálati jelentés szerint a szerb-magyar határszakaszon keresztül éjszakánként megközelítőleg 1000-1200 illegális határsértést detektálnak az Ideiglenes Biztonsági Határzáron (IBH). Volt olyan eset, amikor az IBH mindössze egy pontján egy órán belül 293 illegális átjutót észleltek.
A Migrációkutató igazgatója egyetért azzal a magyar és szerb törekvéssel, hogy az illegális bevándorlás elleni védekezés súlypontját helyezzék át az Észak-Macedón határra. Ez már csak azért is fontos szempont, mert Aleksandar Vucic szerb elnök, a maga szempontjából érthető módon kijelentette, nem fog Szerbiából „egy migráns parkolóházat csinálni”, azaz, nem tartja az országában a bevándorlókat. Másrészt a legutóbbi brüsszeli terrortámadás és az október hetedekei Hamász támadás után Európában tapasztalható indulatokat figyelembe véve kijelenthető, komoly kockázat, hogy ellenőrizetlenül áramlik több százezer illegális bevándorló a schengeni övezeten belül – foglalta össze Marsai Viktor. 

A kormány elismerte: eddig 1634 külföldi embercsempészt engedett ki a magyar börtönökből

A Belügyminisztérium spórolással indokolja a reintegrációs gyakorlatot, és adataik szerint egyelőre mindössze két személy esetében derült fény arra, hogy újra embercsempészetben vett részt. Bővebben >>>
Szintén érdekes fejlemény, hogy a magyar börtönökből idén eddig 1634 jogerősen elítélt külföldi embercsempészt engedtek ki az áprilisban kibővített reintegrációs gyakorlatot következtében. Az indoklás szerint a hazai börtönök az elfogott több mint kétezer embercsempész miatt túl zsúfolttá váltak, hiszen arányuk jóval 10 százalék fölé nőtt, így körülbelül minden nyolcadik rab embercsempész volt, még most is a fogvatartottak 8,5 százaléka embercsempész. A kormányzat szerint az eddig így kiengedett, és kiutasított külföldi embercsempészek közül mindössze kettő esetében derült fény arra, hogy újra embercsempészetben vett részt.