Suller Atila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövedéki és vámügyekkel foglalkozó szóvivője a lapnak elmondta: a jogsértések miatt mintegy 25 millió forint bírságot szabtak ki.
Általában adminisztrációs hiányosságokat észleltek, volt azonban példa arra is, hogy csempészcigarettát találtak a dohányboltban, a trafikos nem adott nyugtát vagy a meghatározott árnál drágábban adta a dohányt. Olyan súlyos szabálytalanságra eddig nem derült fény, amely az érintett dohánybolt bezárását vonta volna maga után - tette hozzá a szóvivő.
A lap egy másik cikkében ismerteti, hogy az adóhatóság kimutatása szerint szeptemberben csaknem 50 milliárd forint folyt be a dohánytermékek forgalmazásával kapcsolatos jövedéki adóból és áfából. Hasonló bevételt eddig egy idei hónap sem hozott. Pankucsi Zoltán, a nemzetgazdasági tárca adóügyi helyettes államtitkára a lapnak azt mondta, a szeptemberi magas adat részben az augusztusi visszaesés természetes korrekciója. Megjegyezte: az eddigi adatok alapján az új cigarettakereskedelmi rendszer bevezetése miatt nem kell érdemi adóbevétel-csökkenéstől tartani.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta