Olyan új termékek kerülhetnek az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) keretében a kockázatos termékek közé, amelyek jellemzően érintettek az áfacsalásokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési tapasztalata szerint - ezzel indokolja a nemzetgazdasági miniszter a kockázatos termékkör módosítását.
A kormány honlapján megjelent rendelettervezet a kockázatos termékek körét tartalmazó, a múlt év utolsó napján született rendeletet módosítja. Az ekáer-rendelet meghatározza a kockázatos termékek fuvarozásának feltételeként támasztott, kockázati biztosíték nyújtásának részletszabályait is. A biztosítéknak folyamatosan el kell érnie a fuvarozói bejelentést megelőző 45 napban szállított kockázatos termékek együttes, áfa nélkül számított ellenértékének a 15 százalékát.
A kockázatos termékek listája a rendelettervezet szerint kibővül a csokoládé-féleségekkel, a gombával, a dzsemekkel és a gyümölcslevekkel. Felkerültek a listára a növényi olajok, továbbá az állatok etetésére szolgáló készítmények.
Jó néhány hulladék is kockázatos terméknek minősülhet a jövőben. Ilyen például a cukorgyártási hulladék, a szójabab préselése után visszamaradó olajpogácsa, valamint a növényi zsírok és olajok kivonása után visszamaradó olajpogácsa is.
Felkerült a listára még a cement klinker, a fehércement és a bauxitcement is.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket