A Goldman Sachs elemzőinek előrejelzése szerint az S&P 500 vállalatai 2024-ben 925 milliárd dollár értékben vásárolják majd vissza saját részvényeiket a piacon, és ez a szám 2025-re várhatóan meghaladja az 1 billió (ezermilliárd) dollárt. A saját részvény vásárlásra fordított összeg növekedését elsősorban a nagy technológiai cégek szilárd eredményei teszik majd lehetővé azonban az amerikai elnökválasztás körüli politikai bizonytalanság visszatartó erőt jelenthet.

A befektetési bank szakértőinek megemelt előrejelzése azt jelenti, hogy a tavalyihoz képest idén 13, jövőre pedig 16 százalékkal többet költenek az amerikai cégek erre a célra. Idén becsléseik szerint a nagy technológiai cégek jelentős részt adnak majd a részvény-visszavásárlásokból. Emlékezetes, hogy tavaly 13 százalékkal visszaesett az erre a célra elköltött összeg nagysága, ez a második legnagyobb csökkenés volt a globális pénzügyi válság óta.

Ezzel egyidőben a javuló makrogazdasági adatok és a legnagyobb piaci értékű amerikai cégek árréseinek és eredményeinek javulása miatt megemelték az S&P 500-as index cégeinek átlagos várható eredményére adott előrejelzéseiket is.

  • Idén részvényenként 241,
  • jövőre 256 dollárt várnak.

Érdemes megjegyezni, hogy az index átlagos P/E hányadosa így jóval 20 felett jár. A magas értékeltség mellett ugyanakkor a visszavásárlások összege nem nő annyival, mint a cégek profitja. Ez azt mutathatja, hogy azért a nagy cégek menedzsmentje sem vásárol nagyon szívesen ilyen árfolyamok mellett. Az átlagos részvény, amely az S&P 500-as index kosarában szerepel 18-as P/E hányados mellett cserél gazdát, az index mutatóját a nagy cégek húzzák felfelé.

A Bank of America legutóbbi alapkezelői felmérésében egyébként a megkérdezett szakértők 23 százaléka gondolta úgy, hogy a cégeknek felesleges készpénzállományukat osztalékfizetés vagy sajátrészvény-vásárlások formájában vissza kellene juttatniuk részvényeseiknek. Ehhez képest 31 százalék azon a véleményen volt, hogy ezeket a forrásokat beruházásokra kellene fordítani, s 36 százalék szerint pedig a cégek mérlegén kellene javítani, azaz csökkenteni a hitelállomány nagyságát.

A felmérésben egyébként nagyjából 2015 óta folyamatosan többségben vannak azok, akik szerint nem a sajátrészvény-vásárlás a legjobb cél, amire a pénzüket fordíthatnák a tőzsdei cégek.

Kép: Economx

Bár az 1000 milliárd dollár hatalmas összegnek tűnik, azért azt is figyelembe kell venni, hogy mára 2010-es évek elején is 350-450 milliárd dollárt fordítottak ilyen célokra az amerikai cégek. Az S 500-as index azóta viszont meg 3,5-szerezt értékét, a sajátrészvény-vásárlások értéke ezzel nem tartott lépést.

A részvényesekre szórt pénzeső növekedése egyébként elsősorban az úgynevezett „Csodálatos 7-ek” csoportjának, azaz a legnagyobb tőkeértékű technológiai cégeknek lesz köszönhető – az Apple, a Meta Platforms, az Alphabet, a Microsoft, a Tesla, az NVIDIA és az Amazon.

A legutóbbi bejelentések szerint ez a csoport már 215 milliárd dollár értékben engedélyezett részvény-visszavásárlást idén, ami 30 százalékkal magasabb, mint a tavaly ugyanekkor engedélyezett szint.

A Goldman szerint egyébként ezeknél a cégeknél az árbevétel és a hatékonyság együttes növekedése lehetővé teszi, hogy elengedő forrásuk maradjon a mesterséges intelligenciába történő beruházások után is arra, hogy pénzt osszanak vissza részvényeseiknek.

A nagy diadalmenetnek a politika vethet véget. Joe Biden elnök ugyanis legutóbbi „State of the Union" beszédében a sajátrészvény-vásárlásokra kirótt adó megháromszorozását javasolta. Ha ez bekövetkezik, az minden bizonnyal csökkenést eredményez majd az erre fordított összegek nagyságában.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!