tőzsdei árfolyamok megállíthatatlanul emelkednek szinte minden főbb piacon, kivéve Kínát, ahonnan menekül a tőke a sok évtizedes gazdasági siker megtorpanása és a cégek, befektetők gyakori állami zaklatása miatt. A fejlett piacokon és a legtöbb feltörekvőn 2022 végén indult meg a mostanáig töretlen emelkedő szakasz, amikor az inflációs-, és energiaválság tetőzött, és múlni kezdett a hatása.

Logikus hegymenet 

Önmagában érthető, hogy egy ilyen váratlan és heves válság gyors múlása a részvénypiacok felé fordítja a befektetőket, már csak azért is, mert az infláció megszűnése után a nagy jegybankok is megkezdik a kamatcsökkentést, jóval kisebbek lesznek az elérhető kockázatmentes hozamok, így felértékelődnek a részvénybefektetések. 

Az amerikai tőzsdei ralit az óriás technológiai cégek vezetik,

pláne, hogy a mesterséges intelligenciával kapcsolatos várakozások fokozottak, így ez teljesen érthető. A japán tőzsde több évtized után tért magához, és főleg a leértékelődő jen által okozott exportnövekedésből származó nyereség növeli a főbb részvények értékét. 

Európai helyzet

De vajon mindeközben mi adja az európai piacok vonzerejét, amikor szemben a rendületlenül növekvő amerikai gazdasággal, Európában lassulás következett be? Az Euronews fel is teszi a kérdést, hogy vajon nincs-e itt az ideje besöpörni a profitot egy ilyen helyzetben. Mint írják, az Euro Stoxx 600 index, amely a kontinens 17 országának legnagyobb vállalatainak részvényeit tartalmazza, 5 hete egyfolytában emelkedik, az utolsó 17 hétből pedig 15 héten át nőtt az értéke.

Ez szokatlanul nagy lendület, ugyanakkor hosszabb távon visszanézve nem mutat mánia jelleget a növekedési ütem: az index kiegyensúlyozottan emelkedik. Különösen jó példa lehet erre a német DAX index, amely a 40 német legkomolyabb cég részvényét tartalmazza.

A német gazdaság ugyan enyhe recesszióba került, de az index mozgása nem változott

– a 10 éve egyenletesen emelkedő trend változatlan, és februárban is új csúcsra jutott az index.

Kép: stooq.com

Hasonló a helyzet a másik nagy európai tőzsde, Párizs esetében: a CAC-40 index is kiegyensúlyozottan emelkedik, és az ottani legnagyobb cégnek, a Louis Vuittonnak köszönhetően lett most francia a világ leggazdagabb embere Bernard Arnault személyében.

Értékeltség

Ha megnézzük a részvények értékeltségét, ami a legfőbb fundamentális tényező, akkor érdekes módon az látszik, hogy a legfontosabb szám, a P/E mutató alapján egyáltalán nem drágák a részvények, sőt, kevéssel a historikus átlag alatt van az értékeltség. A P/E érték a részvényárfolyam és az egy részvényre jutó nyereség hányadosa, ami most átlagosan 13 az európai piacokon, miközben a hosszú távú átlag 15 körül van.

Ez csak úgy valósulhat meg emelkedő árfolyamok mellett, hogy a cégek nyeresége is stabilan nőtt, a válság és az általános gazdasági növekedés lassulása ellenére. Kétségkívül nem minden szektor teljesít egyformán, de van sok olyan iparág, amely nem érezte meg a válságot, sőt, egyre több globális cége van Európának is, amelyeknek más kontinenseken is nagy piaca van. Gondoljunk csak az említett Louis Vuittonra és a többi divat-, illetve luxusmárkákra, melyek világszerte jól mennek, még az újabban nehézségekkel küzdő Kínában is. Említhetjük emellett a dán Nord Nordisk gyógyszergyárat is, amely fogyókúrás gyógyszereivel leginkább Amerikában tarol, de Európában is nagy a kereslet: nem is tudnak még eleget gyártani.

Fellendülést várnak

Ami a gazdasági lassulást, helyenként recessziót illeti, azt a legtöbb befektető átmenetinek tartja, hisz az azt kiváltó tényezők mára megszűntek. A legnagyobb fékezőerőt a 2021-22-ben sokszorosára emelkedő gáz, és áramár jelentette, azonban ezek mostanra visszatértek a békebeli szintekre, már megfelelnek az utolsó 10 év átlagának, így lassan az energiaigényes ágazatok is magukra találhatnak. Az Európai Központi Bank alapkamata, amely most a csúcson is 4 százalék, igazán nem mondható magasnak, ez önmagában mérsékelt fékező erő, és ez sem fog sokáig fennmaradni.

A befektetők így vélhetően optimisták Európát illetően is, ráadásul felzárkózó térségünkben néhol különösen nagy fantáziát látnak.

A lengyel tőzsdén tavaly 61 százalékos emelkedés zajlott, de idén a görög index is 9 százalékkal emelkedett. A hazai tőzsdén sem lehet okunk panaszra: az OTP és a Telekom vezetésével igen szép rali zajlott az elmúlt hónapokban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!