Az utóbbi hónapokban világszerte a vártnál jobban halad az inflációcsökkenés, olyannyira, hogy komoly problémaként már nem is kell foglalkozni a kérdéssel. A piaci résztvevők ezért azt várják, hogy a nagy jegybankok azonnali kamatcsökkentésbe kezdenek, azonban a központi bankok nem szoktak kapkodni, ha nincs vészhelyzet.

Nem kapkodnak

Mind a Fed, mind az Európai Központi Bank (EKB) csak pár hónapja fejezte be a kamatemelési ciklust, és ilyen esetben rendszerint időt hagynak, hogy a szigorítás kifejtse hatását, és miután az amerikai gazdaság dinamikusan növekszik, az eurózóna pedig elkerülte végül a recessziót, nem sürgető a csökkentés. Korábban többször jelezte is mindkét intézmény, hogy nem fognak kapkodni, de a piac nem akart hinni nekik.

Két csoda is elmaradt

A lélektan szerepe így felerősödött, ráadásul duplán, miután két kis valószínűségű esemény bekövetkezését várták egyszerre: az egyik az amerikai kamatcsökkentés volt, a másik az, hogy a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztése máris az égbe emeli néhány nagy technológiai cég profitját, noha azok már így is igen erősek. Mindenekelőtt a Microsoft, a világ jelenlegi legnagyobb cége esetében várták a csodát a kedden este megjelent negyedéves jelentéstől, noha már jócskán be volt árazva az MI várható hatása.

Így a hosszú ideje emelkedő és szinte naponta csúcsokat döntő tőzsdeindexek, köztük a legfontosabb S&P 500 index rég nem látott mértékben estek. Utóbbi 1,6 százalékkal került lejjebb, amire utoljára szeptemberben volt példa, kamatdöntés napján pedig tavaly márciusban zajlott hasonló mértékű zuhanás. A Microsoft értéke 2,7 százalékkal csökkent, a Google (Alphabet) esetében már több mint 7 százalékos volt zuhanás.

Hűtötte a várakozásokat

Jerome Powell, a Fed elnöke a döntést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy szerinte márciusban sem lesz még csökkentés. El kell telnie egy adott időnek ahhoz, hogy a jegybank lássa, tartósan és fenntarthatóan teljesül-e céljuk, az infláció leszorítása. Ezért szeretik, ha van egy plató, vagyis egy hosszabb, legalább féléves időszak, amíg változatlan a kamat, különösen egy olyan helyzetben, amikor a kamatemelési ciklus még csak meg sem törte a gazdasági növekedés lendületét, ami egészen ritka, és igen kedvező eset.

Átsúlyozás

A részvénypiac szerdai nagy esése ellenére az S&P 500 index bőven pluszban zárta a hónapot, sőt, ez már a harmadik emelkedő hónap egymás után. Több elemző arra számít, hogy a szektorokon belül átsúlyozás kezdődik: a túl magasra szaladt nagy technológiai részvények helyett az alapok az eddig kevésbé felkapott szektorokat, kisebb részvényeket fogják előnyben részesíteni.