Az elmúlt egy év a mesterséges intelligencia (MI) jegyében telt a tőzsdéken: a legújabb találmány, ahogy ez korábban minden hasonló esetben lezajlott, mágnesként vonzotta a befektetőket. Ez most alapvetően a részvények egy viszonylag szűk körére vonatkozik: akik az MI felhasználást fejlesztik, és akik az ehhez szükséges hardvereket, chipeket gyártják.

A csodarészvény

A legnagyobb fejlesztők az eleve óriásira nőtt technológiai cégek, mint a Google, a Meta vagy a Microsoft, míg az ehhez szükséges eszközök gyártában messze a Nvidia emelkedett ki a mezőnyből, noha többek között az AMD és a tajvani chipgyártó, a TSMC is komoly árfolyamnyereséget ért el, az ő termékeik is keresettek. A Nvidia lett azonban az abszolút csodarészvény, a cég értéke múlt héten már volt, hogy a harmadik lett a Microsoft és az Apple után a technológiai társságok között.

Sokan attól tartották, hogy már lufi, mánia alakult ki a részvényben, ezért a szerda esti negyedéves eredményközlés előtt 2-3 napig erős eladási hullám alakult ki. Ebből már sejthető volt, hogy az eredmény után a másik irány következik, hisz túl sokan féltek, túl sokan realizálták az eddigi profitot. Az eredmény azonban visszaigazolta a részvény eddigi szárnyalását, sőt, túl is lépte az optimista várakozásokat, így a tényleges tőzsdei nyitvatartás utáni indikatív kereskedésben a részvényár máris 10 százalékot ugrott, a valós hatás azonban csak szerdán délután és este jelentkezik, az amerikai kereskedési időben.

Ritkán látni ilyet

A társaság negyedik negyedéves árbevétele 22,1 milliárd dollár lett, ami az előző negyedévhez képest 22 százalékos bővülés, az előző év hasonló időszakához viszonyítva pedig 265 százalék, ami ilyen nagy összegeknél valóban szint csodaszámba megy. A teljes éves eredmény 60,9 milliárd dollár lett, ami 126 százalékos bővülés.

A profit még ennél is szebben mutat: a szigorúbb szabályoknak megfelelő GAAP eredmény részvényenként majdnem 5 dollár lett, ami az előző év azonos időszakához képest 765 százalékos ugrás. Az egész éves eredmény részvényenként 12 dollár volt, ami 600 százalékos bővülés. Ezek az adatok azt mutatják, hogy negyedévről negyedévre rendkívül erős az értékesítés növekedése, és ezt most már megfelelően követi a profitbővülés is, így a folyamat kifejezetten egészséges.

Erős kereslet

Amint a cég közölte az eredmények kapcsán: a kereslet továbbra is erős, növekszik, olyannyira, hogy a megrendeléseket nem is tudják azonnal kielégíteni, a gyártási kapacitás folyamatos fejlesztése ütemében tudnak szállítani. Legnagyobb vásárlóik a legnagyobb technológiai cégek: ennél stabilabb vevőkört nehéz elképzelni. A cég vezetője, Jensen Huang szerint egyelőre nyoma sincs a megrendelések visszaesésének, akár évekig is eltarthat ez a ciklus, melyben a nagy szolgáltatók bővítik, modernizálják eszközparkjaikat.

Természetesen a konkurencia sem tétlenkedik: az AMD és más gyártók is igyekeznek megfelelő termékekkel előrukkolni, azonban a Nvidia előnyét még nem veszélyeztetik, a nagy konkurenciaharc és a kínálati piac még a jövő ködébe veszik. Bármeddig nyilván nem lehet növekedni, de egyelőre a folyamat remekül zajlik, is így már az árazás is sokkal jobbnak tűnik, mint akár egy negyedévvel korábban.

Árazás

Ha csak a jelenlegi részvényenként 5 dollárral számolunk, ami éves szinten 20 dollár, akkor 700 dolláros árfolyammal 35-ös P/E érték adódik (részvényárfolyam osztva az egy részvényre jutó eredménnyel), de az eredménynövekedés gyors, így ha ez megduplázódik, már indokolt is az ár. Ezek alapján nem kizárható, hogy részvényár emelkedik annyit, hogy a Nvidia utolérje a világ két legnagyobb cégét méretét tekintve, onnan azonban már a puszta méreténél fogva nehezebb az út. A részvényben így van emelkedési potenciál, de duplázni, vagy többszörözni már nem lehet vele: ahhoz korábban kellett észrevenni a nagy lehetőséget.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!