Egyértelműen az Nvidia lett a tavalyi év legnagyobb nyertese a nemzetközi tőzsdéken, legalábbis, ha a piaci kapitalizáció emelkedése alapján szeretnénk rangsorolni a nyilvánosan jegyzett vállalatokat. A chipgyártó cég piaci értéke tavaly több mint 2 billió (ezermilliárd) dollárral nőtt, és az év végére elérte a 3,28 billió dollárt, ezzel a világ második legértékesebb tőzsdén jegyzett vállalatává vált. Mindezt úgy, hogy egy évvel korábban még csak 1,2 billió dollárt ért.
A Reuters összesítése szerint az Apple továbbra is a legértékesebb tőzsdei cég, a kibocsátott részvényei és tőzsdei árfolyama alapján jelenleg is közel 4 billió dollárt ér a vállalat. Az idei kapitalizáció-emelkedésben természetesen itt is szerepet játszott a mesterséges intelligencia fejlesztés várható hatásaival kapcsolatos optimizmus, amely a befektetők szerint ellensúlyozhatja az iPhone eladások csökkenő ütemét. A harmadik helyen a 3,1 billió dollárra értékelt Microsoft állt, ezt követte a nagyjából egyaránt 2,3 billió dollárra értékelt Alphabet (a Google anyavállalata), illetve az Amazon.

A nagy technológiai cégek részvényeinek jó szereplése jelentős mértékben segítette a nagy részvényindexek emelkedését tavaly, az S&P 500-as index 23,3 százalékot, a Nasdaq 28,6 százalékot erősödött menetelt.
Van egy csomó kockázati tényező, amely idén beárnyékolhatja a nagy techcégek részvényeinek szárnyalását. Ilyen például az Amerika és Kína közötti kereskedelmi háború várható kiújulása, illetve az, hogy a Fed valószínűleg a korábban vártnál kisebb mértékben csökkenti majd a kamatokat az év során, az elemzők ellenére továbbra is optimisták velük kapcsolatban.
Daniel Ives, a Wedbush szakértője idén további 25 százalékos drágulást vár tőlük. A katalizátorok a Donald Trump alatt várhatóan enyhülő szabályozási környezet, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztések lehetnek.
Az elemzők meggyőződését tükrözi a befektetési alapkezelők véleménye is. A Bank of America decemberi alapkezelői felmérése szerint a válaszadók 57 százaléka szerint a „csodálatos hetek” részvényeinek vásárlása volt az a pozíció, amellyel a legtöbb befektető rendelkezik a piacon. Ezzel immár zsinórban 21 hónapja az az általános meggyőződés, hogy a legnépszerűbb stratégia a legnagyobb kapitalizációjú amerikai tech-részvények vásárlása a tőzsdén. Erről bővebben itt írtunk.
A felmérés arra is rámutatott, hogy az alapok körében eközben veszedelmesen alacsony szintre esett a készpénz aránya és olyannyira lecsökkent az európai részvények súlya az amerikaiakéhoz képest, amire 2012, az európai adósságválság óta nem volt példa.
Sung Cho, a Goldman Sachs Asset Management szakértője is úgy látja, idén folytatódhat a technológiai részvények jó szárnyalása, azonban az másmilyen lesz, mint tavaly. Ő arra számít, a „csodálatos heteken” túl is lesz élet, és az emelkedés idén szélesebb körű lesz, abba majd bekapcsolódhatnak a kisebb technológiai részvények is.
Ebben segítheti őket az, hogy várhatóan egyre több vállalat fogja majd alkalmazni a mesterséges intelligencián alapuló megoldásokat. Ez várhatóan felértékeli majd az adatbázisokkal kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtó vállalatokat, illetve az adatbiztonsággal foglalkozó cégeket. Az átalakulás jelentős nyertesei lehetnek ezen kívül azok a szoftvergyártó cégek, amelyek sikeresen integrálják a mesterséges intelligenciát termékeikbe.
Felhívta a figyelmet, hogy amióta a Fed 2022 elején elindította kamatemelési ciklusát, a kisebb technológiai vállalatok részvényeinek értékeltségi mutatói, például az átlagos árfolyam/nyereség (P/E) hányadosuk közel 80 százalékkal csökkent. Azonban most, hogy a kamatcsökkentések vannak soron, fordulni látszik a trend.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Véget értek a tárgyalások, az orosz tisztviselők furcsa javaslatot tettek

Meghan Markle robbant a Netflixen

Földrengés volt Magyarországon, több helyen is érezték

Lehullt a lepel: innen érkezhet olaj Magyarországra

Állampapír: jön a második körös pénzeső

Jobb, ha ezzel számol: a One egységesíti az inflációkövető díjkorrekcióját

Vigyázat: életmentő gyógyszert vontak ki a forgalomból

Csőzik László: „Ha a kormány térdre kényszeríti Érdet, Érdre kényszerítem a kormányt”

Lázár János: Azért jöttem, hogy elnézést kérjek
