Végleg lehúzza a rolót az Első Hazai Energia-portfólió Nyrt. (EHEP). A társaság pénteki megismételt közgyűlésén sem sikerült vezetőket választani a cég élére, az eseményen egyetlen részvényes sem jelent meg, csupán Fodor László, az igazgatóság elnöke és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) két képviselője volt ott.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapjára feltöltött tájékoztatás alapján Fodor közölte: a cég napokon belül fizetésképtelenné válik, és január 6-ától vezetősége sincs, az igazgatósági tagok és a felügyelőbizottsági tagok megbízatása ugyanis aznap megszűnik. Hétfőtől a cégnek nem lesz már telefonszáma sem, a székhelye, a honlapja és az email-címe is valószínűleg napokon belül megszűnik. Beszámoló sem lesz már a 2018-as évről, a könyvvizsgálatot végző Nória Kft. megbízása ugyanis december végén megszűnt, és bár a beszámoló számszaki részét a könyvvizsgáló még el tudná készíteni, a szöveges részt az igazgatóság már nem fogja megírni.
A Buda-Cash volt a cég egyik nagy tulajdonosa, az EHEP a brókercégnél és annak bankjánál tartotta a pénzét
A társaság még arra is képtelen, hogy a cégbíróságnál kérje a vezető tisztségviselők törlését, mivel nem lesz erre felhatalmazott vezető tisztségviselője. A novemberben lemondott egykori vezetők saját maguk kezdeményezhetik a törlésüket a cégbíróságon. Ezt követően a cégbíróság valószínűleg törvényességi felügyeleti eljárást fog kezdeményezni az EHEP törvényes működésének helyreállítása érdekében. Ha ez nem sikerül, akkor kényszertörlik a hajdan szebb napokat látott céget.
Az EHEP mérlegében tavaly december 31-én a tavaly félévkor nullára értékelt 4B Vagyonkezelő Zrt., a Vitosa Vagyonkezelő Zrt részvényei és az Access Alapkezelő illikvid részvényei voltak. Emellett volt még egymillió forintnyi számlapénze a CIB Banknál. Az NHB Banknál is volt egy számlája a cégnek, amit tavaly novemberben megszüntettek. Tartozásai nem voltak a cégnél, így tisztán távozhat a piacról.
Az EHEP 1996-ban alakult meg, és 1998 nyarán, vagyis több mint 20 éve vezették be a részvényeit a tőzsdére. A társaság portfóliókezelési, illetve ingatlanhasznosítási tevékenységet végzett. Emellett részvénybefektetései is voltak, derivatív ügyletekkel is foglakozott. 2005 végén a társaság engedélyt kapott a Magyar Energia Hivataltól villamosenergia kereskedelem és elosztás tevékenység végzésére, ez az engedély 2015. december 19-én járt le
Az EHEP sorsát nem kis részben a Buda-Cash négy évvel ezelőtti csődje pecsételte meg. A társaság részvényeinek csaknem harmadát a brókercég birtokolta, az EHEP pedig a Buda-Cashnél és a brókercég érdekeltségébe tartozó bankoknál tartotta a vagyonát. A 2015-ös évről készült beszámoló szerint ez mintegy 292 millió forint veszteséget okozott a cégnek. Azóta folyamatosan küzd a társaság, de nem járt eredménnyel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Ami ott elhangzott, biztosan nem lesz nyilvános – titkolózik a Kreml az orosz-amerikai tárgyalásokról

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Helycserés támadás: nem fogja elhinni, melyik a legértékesebb cég Európában

Digitális földrengés söpri el a ma ismert bankrendszert?

Kormányzati hátraarc: most a fenntarthatósági célok kerültek a kukába
