Az X-en közzétett bejegyzést közel hétmillióan látták és osztották meg. A posztban úgy fogalmaztak, hogy a Google népszerű levelezőrendszere, a Gmail augusztustól befejezi működését. A poszt alapja egy, a Google által 2023-ban küldött e-mail.
A Google azonban cáfolta a hírt: nem áll le a levelezőrendszer.
Kapcsolódó
Mindössze arról van szó csupán, hogy a Gmail legrégebbi, eredeti HTML-alapú webes verzióját állítja le augusztustól, ahogy a szóban forgó e-mail-ben is erről értesítették a felhasználókat még tavaly – szögezi le a BBC.
A Statista adatai szerint nem is lenne túl sok értelme a Google-nek lelőnie a levelezőrendszert, hiszen világszerte több mint másfél milliárd aktív felhasználója van.
Ugyanakkor van olyan szolgáltatás, amit a Google nem is olyan régen leállított: tavaly ezt tette például a Stadia nevű felhőalapú játékszolgáltatásával, valamint a Google Stories funkciójával is, továbbá a régi és az inaktív Gmail-fiókokat is elkezdte felszámolni és tervben van a Google Podcast szolgáltatásának a megszüntetése is. Igaz, utóbbit lényegében teljesen felváltotta a YouTube Music.
Kínosat hibázott a Google mesterséges intelligenciája
Szünetelteti a Google a Gemini mesterséges intelligencia képgeneráló funkcióját, mivel a vállalat szerint az pontatlan történelmi képeket generál.Ha többre kíváncsi, kattintson ide--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket