Az Arval Mobility Observatory közlekedéskutató és elemzőközpont átfogó felmérése szerint az elektromos járművek bevezetése és ezzel párhuzamosan a töltési infrastruktúra kiépítése robbanásszerűen terjed, a vállalatok közel fele azonban nem ezért fejleszti ilyen irányba a járműparkját. Mindeközben a költségek kontrollálása egyre nagyobb kihívást jelent, valamint a flottabővítés során egyre több vállalat fordul a használt járművek irányába.

Minden szem a környezetvédelmen

A jelentés szerint a vállalatok számára a környezeti fenntarthatóság az egyik legfontosabb szempont a flottafejlesztésében:

a cégek 85 százaléka már rendelkezik elektromos járművekre vonatkozó stratégiával, vagy dolgozik annak bevezetésén.

A zöld átállás azonban nem kihívások nélküli: a felmérésben megkérdezett flottamenedzserek szerint a következő évek fejlesztéseinek egyik legnagyobb nehézsége az alternatív energia felhasználását célzó technológiák bevezetése lesz, ami 34 százalék szerint komoly problémát jelenthet.

A vállalatok 31 százaléka pedig jelentős kihívásként tekint a belsőégésű motorokra vonatkozó szigorú állami szabályozásokhoz való alkalmazkodásra is. A megfelelés érdekében egyre több cég fordul az alternatívhajtású megoldások felé, és határoz meg dekarbonizációs célokat.

A cégek ráadásul nemcsak új járművekkel tervezik bővíteni a flottáikat: már most 41 százalékuk állít be használt járműveket a flottába, és további 43 százalék fontolgatja ennek bevezetését a következő három évben. Mindeközben a töltő infrastruktúra kiépítése kulcsfontosságúvá vált: tízből hat cég a nyilvános vagy a vállalati töltőpontok hiányát nevezi meg fő akadályként az elektromobilitás útján.

Komoly ellenség az elszálló költség

A környezeti szempontok mellett a költségek kezelése és a teljes életciklus költség (TCO) emelkedésének mérséklése szintén kulcskérdéssé vált.

A jelentés szerint a vállalatok 31 százaléka tekinti a növekvő TCO kezelését komoly kihívásnak: különösen Latin-Amerikában (43 százalék) és Észak-Amerikában (49 százalék) égető ez a probléma, Európában (27 százalék) kevésbé.

A TCO csökkentése érdekében a cégek különféle finanszírozási formákat vizsgálnak. A teljes körű szolgáltatást nyújtó lízinget a vállalatok 27 százaléka használja fő finanszírozási módszerként, 37 százalék pedig tervezi bevezetni vagy növelni ennek alkalmazását a következő három év során.

Itt már az alkalmazottak diktálnak

A felmérésből az is kiderült, hogy a vállalatok egyre inkább az alkalmazottakat helyezik a mobilitási és flottakezelési stratégiáik középpontjába.

A cégek 45 százaléka szerint a munkaerő bevonzása és megtartása az egyik fő oka a járműpark fejlesztésének.

A vállalatok 32 százaléka számára a biztonságos járműhasználat és a felelősségteljes vezetés ösztönzése jelent komoly kihívást. Ennek kezelésére egyre elterjedtebbé válnak a telematikai rendszerek, amelyek lehetővé teszik a sofőrök vezetési stílusának és a járműhasználatnak nyomon követését.

Az is kiderült, hogy a vállalatok 40 százaléka már használ telematikai eszközöket, azonban csak 15 százalékuk alkalmazza aktívan az ezekből származó adatokat és további 47 százalék tervezi ezt megtenni a következő három évben. Az adatokat elsősorban járműbiztonsági célokra (36 százalék), a vezetési technika javítására (32 százalék) és az operatív hatékonyság növelésére (27 százalék) használják.

Módszertan

A felmérést az Arval megbízásából az Ipsos készítette összesen 8061 vállalati döntéshozó megkérdezésével 2024. augusztus 26. és november 6. között 28 országban (Ausztria, Németország, Belgium, Spanyolország, Franciaország, Görögország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Egyesült Királyság, Csehország, Szlovákia, Románia, Svájc, Finnország, Dánia, Norvégia, Svédország, Mexikó, Kanada, USA, Törökország, Marokkó, Chile, Peru és Brazília). A résztvevőket telefonon toborozták és kérdezték meg, a vizsgált vállalatok legalább egy járművet üzemeltettek.