Hivatalosan hétfőn, szeptember 9-én jelenti be az Apple az új iPhone-modelleket, melyekben minden bizonnyal az Apple Intelligence nevű mesterséges intelligencia és a vérfrissített Siri funkciói dominálnak majd.
Ezt jelzi az is, hogy az Android-fejlesztő Google, amellett, hogy alig néhány hete dobta piacra a szintén MI-alapú Pixel 9 telefonját, többek között Magyarországon is, számos mesterséges intelligencia alapú funkcióját elkezdte szakaszosan bevezetni: ilyen például a Chrome-ból bárhonnan szabadon elérhető Gemini, és ilyen az a funkció is, ami most a Fotók nevű alkalmazásba érkezik.
A funkció lényege csupán annyi, hogy most már nem csupán egyszerű kulcsszavakkal, hanem hétköznapi nyelvezet használatával, leíró mondatokkal is kereshetünk a képeink között – írja a Dívány.
Hasonlóan hétköznapi körülírással egy ideje már szinte bármit képes definiálni nekünk a ChatGPT, ugyanakkor az Apple a júniusi WWDC rendezvényén mutatta be épp az új, heteken belül megjelenő iOS operációs rendszer részeként az újragondolt Képgaléria alkalmazását, amiben hogy-hogynem hasonló módon kereshetünk rá a képeinkre, csak épp nem a Google Gemini, hanem az Apple Intelligence segítségével.
Hogy mennyire hatékony és felhasználóbarát ezeknek a keresőfunkcióknak a használata, az persze csak azután fog kiderülni, ha mindkét MI-modell a fogyasztók kezébe kerül és a techguruk fej-fej mellett összehasonlítják őket.
Egyelőre bukták az EU fogyasztói az Apple új AI technológiáját
Az Apple az Európai Unió fogyasztóinak százmillióitól visszatart egy sor új technológiát, arra hivatkozva, hogy a jogszabályi környezet a technológiai óriásvállalat megfékezésére irányul.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!