A vállalat tájékoztatása szerint a légitársaság tulajdonosi döntéssel indokolta, hogy a jövőben kizárólag charter járatok üzemeltetésére fókuszál az üzleti profiljuk.
Az UA-járatok a debreceni repülőtérről március végétől Máltára és Lipcsébe közlekedtek, a Pécs-Pogányi Repülőtérről pedig Máltára, Münchenbe és Korfura.
Kapcsolódó
A tavaly tavasz óta működő légitársaság javarészt a Földközi-tenger régiójában szolgáltatott járatokat az elmúlt bő egy évben. Alig pár hónapja, 2025 elején jelentették be, hogy Magyarországot érintően is járatokat indít. Először, héti két alkalommal, a Málta-Pécs-München útvonalon szállította az utasokat, majd tavaly a nyári szezonban Pécsről Korfura is indultak gépek.
A debreceni repülőtér sajtószolgálata mintegy másfél hónappal ezelőtt jelentette be, hogy a légitársaság március 30-tól heti két retúrjáratot indít a Debrecen-Lipcse-Málta útvonalon.
A debreceni repülőtér jelenlegi kínálata szerint a hónap végéig még elérhető Málta és Lipcse, de ezek után is számos úti cél marad: London, München, Larnaka, Burgasz, Antalya, Heraklion, Monasztir, Tirana, Barcelona és Tel-Aviv továbbra is elérhető a cívisvárosból, főként a Wizz Air, a Lufthansa és az Israir, illetve a charter járatok révén - közölte a debreceni repülőtér.
Budapesten túl szinte véget ér a világ, ha gépre pattannánk
Tavasszal tervezik megnyitni az új, polgári célú repülőteret Miskolcon, amely már meg is kapta a létesítési engedélyt. A szakértő szerint a regionális repülőterek esetében a többcélú hasznosításnak lehet létjogosultsága, a sportcélú repülőterek ráadásul a kisgépes vagy vitorlázó repülő társadalom kiszolgálása mellett fontos szerepet töltenek be az utánpótlásképzésben is.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Kíváncsi Mészáros Lőrincék idei karácsonyfájára? Így fest náluk a feldíszített fa