Harminchét nappal azután, hogy jogerősen elítélték 76 esztendős Gyárfás Tamást,
pénteken reggel 10 óra előtt nem sokkal bevonult a rácsok mögé.
A korábbi sikeres sportvezetőt, sportdiplomatát, médiavállalkozót autóval fuvarozták családtagjai a Váci Fegyház és Börtön kapujához – írja a Blikk.
Gyárfás a szemébe húzta Chicago Bulls sapkáját, napszemüveget is viselt, és telefonnal a fülén sétált el a kapuig, ahol a sajtó munkatársai várták. Az egykori sportvezető és csapata kocsival akart a sajtó elől bemenekülni az udvarra, de erre nem kaptak engedélyt, így gyalog ment be a börtönbe.
Az elítélt egyetlen újságíró kérdésére sem válaszolt.
Korábban az Economx is megírta, hogy jogerősen 7 év börtönbüntetésre ítélte Gyárfás Tamás korábbi médiavállalkozót, sportvezetőt és sportdiplomatát felbujtóként elkövetett emberölés bűntette miatt a Fenyő János médiavállalkozó 1998-as meggyilkolása miatt indult büntetőperben csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla.
A másodrendű vádlottat, Portik Tamást – aki még videókapcsolat útján sem volt jelen a bíróságon – másodfokon, ugyancsak felbujtóként életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtották.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Méghogy Balkán! Döglött harcsa társaságában ücsörgött egy utas a 4-6-oson
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Orbán barátja határidőt szabott: pár hete maradt a Mol-nak a szerb olajtársaság megmentésére
Most az ezüst lett a menő, rekordot döntött
Újabb magyar városban dobhatjuk el a bérletet
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Ma már a tőzsde is csak az ünnepre koncentrált
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre