Az indiai védelmi miniszter pénteken felszólította a Nemzetközi Valutaalapot (IMF), fontolja meg a Pakisztánnak nyújtandó egymilliárd dolláros hitellel kapcsolatos tervét, az összeget ugyanis szerinte Iszlámábád "a terrorizmus támogatására" használná fel.
Úgy gondolom, bármilyen, Pakisztánnak szánt gazdasági segély nem más, mint a terrorizmus finanszírozása
– szögezte le Rádzsnath Szingh a nyugat-indiai Bhudzs légibázásán tett látogatásán, nyilvánvalónak nevezve, hogy "Pakisztánban a terrorizmus és a kormány kéz a kézben jár".
Figyelmeztetett továbbá arra is, hogy ilyen környezetben valós veszély lehet, hogy a terroristák nukleáris fegyverekhez jutnak: "ez nem csak Pakisztánra jelent veszélyt, hanem az egész világra" – tette hozzá.
Az IMF május elején jelentette be a Pakisztánnak nyújtandó hitelt, amely, mint hozzátette, egy meglévő támogatási program része lenne, a pakisztáni jegybank pedig a héten az X-en jelentette be az összeg megérkezését. Ezt követően az újdelhi kormány közleményben fejezte ki aggodalmát "a támogatásokkal kapcsolatos esetleges visszaélések" miatt, kiemelve a határokon átívelő terrorizmus finanszírozását.
A hitel az India és Pakisztán – két atomhatalom – között kiújuló, évtizedek óta minden eddiginél súlyosabb konfliktus közepette érkezett Iszlámábádhoz. A helyzet azt követően mérgesedett el, hogy április végén a vitatott hovatartozású Kasmír India ellenőrizte részén terroristák 26 embert meggyilkoltak.
India szerint a támadást egy Iszlámábád által támogatott fegyveres csoport követte el, a pakisztáni kormány ezt tagadja.
Ezt követően több összecsapásra került sor a felek között a határ menti régiókban, az indiai és a pakisztáni hadsereg pedig kölcsönösen drónokkal támadta egymás területét, a légicsapásoknak pedig halálos áldozatai is voltak.
Ugyancsak pénteken a pakisztáni külügyminisztérium azt közölte, a pakisztáni és az indiai hadsereg május 10-e óta rendszeres kapcsolatban áll és egyeztetnek a feszültségcsökkentési mechanizmusokról. Kiemelte azonban azt is, hogy amennyiben az indiai fél újrakezdené a harci cselekményeket, "Pakisztán kénytelen lesz választ adni".
A tárca ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Iszlámábád elkötelezett a tűzszünet mellett és felszólította a nemzetközi közösséget, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy India is törekedjen a feszültség csökkentésére.
Sehbaz Sarif pakisztáni kormányfő csütörtök este leszögezte: az ország hadserege "készen áll arra, hogy megvédje Pakisztán minden egyes négyzetcentiméterét",
kiemelve: az ellenségeskedés azonnal kiújul, ha ismét támadás érkezik a határ túloldaláról.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat